Az ostobaság fűszer az emberiségnek…
Levesében a borsot ma sónak hívják, s így tálalják majd fel az utolsó vacsorát, egy gyáva népnek…!
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2025.10.02.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
A kétségben oly sok ma a kétség: hiú gondolatok szülte képzetek festménye készül… mi a hamis jelen várandós igazságát csalta el, több ecset kellene polgártársaim, hogy színnel, s ne vérrel fessük majd a jövőt fel…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2025.09.20.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Reggeli álmos kékellő fényes világ, kócos habjaira írta a nap regényét felettem. Smaragd színében csillámló hullámok szelében írtam meg néktek e versem…
A nap szoknyája alatt üldögéltem a parton, millió és millió lábaival lépkednek rajtam. Kecsesen járkáltak ide-oda, olyan érzés fogott el, ahogy csecsszopóként egykor anyám simogatta arcom.
Ingatag piros vitorlás pecsételte meg a tó vizét, s a lágy szellő tánca ringatta mezején. A nap sugarai úgy szikráztak a tó vizén, mint folyékony higanyként látszó más világ…, kíváncsi tekintetek terhes gondolatait mosta át.
Mellettem szomorú füzek álltak sorba, siratva a nyarat, s kecsesen hajlongva a szélben szálló muzsikaszóra. Bozontos frizurájuk árny világa szőnyegén, s a fény körül ölelte…, anyatejként fojt szerteszét…
E parti sétány csipkéi körbe rajzolták a tavat, macskakövek heverésztek a léptek hangjai alatt. Ezrek zászlói lobogtak a kócos nádas erdején, s így öltött köntöst, árnyas ezüstben szürkülő narancs színeinek estéjén…
Gondolataim a lemenő nap tűzében pernye hajóként emelkedve tova szálltak, s az ébredő szél karmestere vezényelt e világi orgonán…, dúdolt az ősz karjában a langyos szellővel, így oltotta el az ég mécsesét….
Érchegyi Csaba Rudolf
2025.09.06.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
A tegnap megkérdezte a mai napot, hogy miként lehetne megjósolni a holnapot. A válasz a csend folyójában csobogott…
A víz sem kérdezte még soha, hogy hova folyjon… A kő örökké hallgat, minek hátán csak a szél beszél…, csak hallgasd…
A nap is úgy oszlatja fátylát az égbolton, mint az árnyék a fényt, s annak ácsol menedéket ki lángol még lelke tengerén.
Egy óceánban él a tegnap, a ma, s a holnap. Egy szó, tett, vagy egy gondolat sem veszik el…, megszólal vagy hallgat….
S e gazdagság nincstelensége oly mérhetetlen…, mégis a gazdagság szabadsága börtönében az idő értéke, könyvelhetetlen.
De az emlék egy drága portéka! Ég és föld közötti pillanatok oszlopa. Éber tükrében üzen tegnapunk…, s így válaszol nekünk holnapunk…
Érchegyi Csaba Rudolf
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Agios Nikolaos
2025.06.25.
Sebeimből erdőt, s virágot ültettem, napom világította meg minden álmom. Csak addig fogadtam némaságot míg kinyíltam, s ma így virágzom…
Minden sebem egy emlék, minden csepp könnyemnek egy magja. De ma szívem mélyén dallam fakad, s már nem vagyok e régi gondolatok rabja.
A csend bennem lakik, s mégis ott zúg a lét, úgy siet, mint az erdőn átsuhanó világi szél. Szőnyegén utazom a múltamon át, a régi hegyem porrá zúzom, s a viharnak adom át…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2025.04.18.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
A butaság átka, az egyszerűség hanyatlása…
Visegrád, 2025. 04.18.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alatt áll.
Ahogy George Orwell írta: „Az uralkodás kulcsa: a tudatlanság.”
E fenti aforizmám a jelen kor maszkírozott szabadságára utal, ahol egyre kevesebb a tanult és kritikus gondolkodású ember. Egy butított társadalom könnyebben elhiszi, hogy szüksége van javakra, dolgokra, amire nincs valójában és szavaz olyanokra, akik nemzetük és családjuk ellen dolgoznak…
Felső világ ma szemét dörzsöli, dunyhája gyöngye kopogtat, hullik az eső. Virágzik a ringló, tavaszi ünneplő ruháját öltve. Mellette az aranyeső, neki napsárga fényt kölcsönözve.
Szitál s zuhog nap-napután… A zöld hadserege fölényesen ostromolja kertem, s a vakond is morog tán. Lila virágok ibolya kosztümben kecsesen álldogálnak, s fehérben a meténg, az ég könnyében bőrig ázva.
Egy szó sem csattan el…, a béke illata terjeng a kert levegőjében. Borostyán zuhog le csendben borítja akác támfalam, kendőzve kertem szigeteit, ahol csak lehet, e varázslatos birtokon.
Gyönyörű néma hárfa ez a kerti világ, magán játszik, s harmónia öleli szótlansága szépségét, értve neki minden szavát. Talán szépsége a nyelve…, formában s színben mindnyájunknak megénekelve.
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2025.04.04.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Sötét hideg áll az ablakom előtt. Csendben vár, amíg a meleg meglepi őt. Napja öltözteti, s vetkőzteti. Ezüst gombjával a hold vértezi.
Mozdulatlan pihen az éj, s nem kacér, mint a napsugár a dél egén. Sötét szeme pihen az ég fenekén, s nem faggatja e világot, mert a mélyen alvó csend reggelre elvetél.
Hűvös ma vak tekintete, s szívében lángtalan világ gyúl…, Istenemre. Trónusát a mély fekete éter festegeti, s a hold a király, ki ezüstös szálaival csinosítva fényezgeti.
Teste leírhatatlanul hatalmas, szél szabta kabátja láthatatlan, unalmas. De az éj égi korongja lassú táncot lejtve, lágyan karolja kedvesét át, s felette csillagtenger van ma este.
De mi férhet bele egy éjbe? Hol az a pont, ahol belegázolhatnék én a sötét rengetegébe. Ezer kíváncsiság, s félelem hív oda, lelkem elárulnám, ha nem hinnék e gondolatsorba.
Minden színt és ragyogást a sötét ágyán betakar. S csak a hold hajnali könnyén pislákol az új világ, kinek gyermekeit újra meg újra a nap tején örökítve magasztal.
Hangja nincs, talán eladta egy csigának…, remélem nem tévedek e varázslatos világban. S ha majdan megszólítja egy csiga, vele tart majd az éj, s lassan-lassan tűnik tova…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2025. 03.19.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Százszorszép mosolya virágzott nekem akkor este. Egy nő lépett a sötét utcában elém, s a pillantásom csente. Szemében kéklő láva, s hangja az azúrkék óceán tisztasága.
Mint egy derűs reggeli tünemény, úgy festett az est koronáján. S dalolva beszélt, mint egy kalitkájából szállt kismadár. Szívem kék egén repkedve festett, te jó atyám…
Elhívtam egy kisvendéglőbe, ami ott állt az út szélén. Bent zsivaj köszöntött, s állt közénk. Egy sarki asztal üres volt, leültünk…, az est pompás volt. Ő beszélt, az arca írt, mesélt…
Hallgattam élete történetét, s benne százszor megélt öröm és bánattal megrakott húzott ökrös szekér. Kerék nyomai az arcán ültek, s szavaiban néha-néha szerettei is felcsendültek.
Oly színes és szép volt ő egybe csomagolva. Akár az esőben született szivárvány fátyla alatt megbújt kis virág, ki szirmait óvatosan, s lassan a hulló cseppek közt bontogatja.
Az est zárórát hirdetett, a fény andalogva tova sietett… Fizettem…, lelkem szavam kötötte gúzsba, s én a százszorszép virágommal a hold tükrében írtam az életem újra…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2025.03.02.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Napharang kongva küldi üzenetét,
üzent a tavasz, fényével mosta el
a tél jegét. Virágok csókjában izzik
most a világ, jegyesét a földet ölelve át.
Harmatos reggelek felett ködös
homály hajózik tova. Dombok zöld
legelőin szarvas lopva csendet legelészik,
a fény köntöse alatt.
Mezők és erdők illatának gyermekei
a lágy szélben játszadoznak, s a felkelő
nap szerelmes dalát a szél kacér
kislányként vidáman dúdolgatta.
Elterült a táj jóllakott a fénnyel, az est
hálóját levetette szépen. Ágyát nappal
újra megvetette, s ami szép volt este,
azt az ég vásznán ecsetével újra festette.
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2025.03.06.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alatt áll.