Kategória: Természet

Kategóriák
Természet Versek

A holnap

A tegnap megkérdezte a mai napot, hogy miként lehetne megjósolni a holnapot. A válasz a csend folyójában csobogott…

A víz sem kérdezte még soha, hogy hova folyjon… A kő örökké hallgat, minek hátán csak a szél beszél…, csak hallgasd…

A nap is úgy oszlatja fátylát az égbolton, mint az árnyék a fényt, s annak ácsol menedéket ki lángol még lelke tengerén.

Egy óceánban él a tegnap, a ma, s a holnap. Egy szó, tett, vagy egy gondolat sem veszik el…, megszólal vagy hallgat….

S e gazdagság nincstelensége oly mérhetetlen…, mégis a gazdagság szabadsága börtönében az idő értéke, könyvelhetetlen.

De az emlék egy drága portéka!  Ég és föld közötti pillanatok oszlopa. Éber tükrében üzen tegnapunk…, s így válaszol nekünk holnapunk…

Érchegyi Csaba Rudolf

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Agios Nikolaos

2025.06.25.

Kategóriák
Természet Versek

A kert gyöngye

Felső világ ma szemét dörzsöli, dunyhája gyöngye kopogtat, hullik az eső. Virágzik a ringló, tavaszi ünneplő ruháját öltve. Mellette az aranyeső, neki napsárga fényt kölcsönözve.

Szitál s zuhog nap-napután… A zöld hadserege fölényesen ostromolja kertem, s a vakond is morog tán. Lila virágok ibolya kosztümben kecsesen álldogálnak, s fehérben a meténg, az ég könnyében bőrig ázva.

Egy szó sem csattan el…, a béke illata terjeng a kert levegőjében. Borostyán zuhog le csendben borítja akác támfalam, kendőzve kertem szigeteit, ahol csak lehet, e varázslatos birtokon.

Gyönyörű néma hárfa ez a kerti világ, magán játszik, s harmónia öleli szótlansága szépségét, értve neki minden szavát. Talán szépsége a nyelve…, formában s színben mindnyájunknak megénekelve.

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2025.04.04.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Természet Versek

Éji história

Sötét hideg áll az ablakom előtt. Csendben vár, amíg a meleg meglepi őt. Napja öltözteti, s vetkőzteti. Ezüst gombjával a hold vértezi.

Mozdulatlan pihen az éj, s nem kacér, mint a napsugár a dél egén. Sötét szeme pihen az ég fenekén, s nem faggatja e világot, mert a mélyen alvó csend reggelre elvetél.

Hűvös ma vak tekintete, s szívében lángtalan világ gyúl…, Istenemre. Trónusát a mély fekete éter festegeti, s a hold a király, ki ezüstös szálaival csinosítva fényezgeti.

Teste leírhatatlanul hatalmas, szél szabta kabátja láthatatlan, unalmas. De az éj égi korongja lassú táncot lejtve, lágyan karolja kedvesét át, s felette csillagtenger van ma este.

De mi férhet bele egy éjbe? Hol az a pont, ahol belegázolhatnék én a sötét rengetegébe. Ezer kíváncsiság, s félelem hív oda, lelkem elárulnám, ha nem hinnék e gondolatsorba.

Minden színt és ragyogást a sötét ágyán betakar. S csak a hold hajnali könnyén pislákol az új világ, kinek gyermekeit újra meg újra a nap tején örökítve magasztal.

Hangja nincs, talán eladta egy csigának…, remélem nem tévedek e varázslatos világban. S ha majdan megszólítja egy csiga, vele tart majd az éj, s lassan-lassan tűnik tova…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2025. 03.19.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.