Fénytengerben lángoló vörösbor, íze, mint egy koldust felkarolt. Poharam tüzében vérem ostora, titkaim s szavaim szelencéjét egycsapásra nyitotta.
Tisztán csobogott bennem minden gondolat, hallgatva vallottam be, mit kimondani nem szabad. A csend hírnöke voltam én, ki egy korty igazságot tárt elém.
Később a mámor szépített meg, s hamvasztott el ízének illatában. Idővel némán csendesített el, mint egy édesdedet anyja kebleinek otthonában.
S végül legyőzött, mint rómait pártusa! Hülő parázs hulló hamuszőnyegére írva küldte üzenetét: a mámor öröme hajlék, s benne minden búnak otthona…!
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2023.11.20.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Alászállt őszi habos hegyek s zöld dombok feküdtek a part szélén. Lángoló tűzfolyó vágva át a tó testét, itt a reggel múló éjjelén.
A tihanyi ormos dombok iránytűként mutattak nekem hazafelé, éke az apátság volt, mi uralta őt, fenn a domb tetején.
Lábam előtt kikötők hevertek, bölcsőjükben hajók ringottak, s fénylettek. Felettük egy sirály szellő hátán utazott, hófehér tolla a napfényben csillogott.
A parton csak pár műkedvelő értékelte velem az ébredező tájat. Szemem tükrén át festette meg gondolataim, s e képben én szereplővé váltam.
A nap aranyló hídját a Balaton tükrén szorgosan verte és verte, s mire partot ért volna, fejét lassan-lassan méltósággal felemelte.
Nádasból béka szólt kuruttyolva, ki a gólyától sem tartott már…, s az emelkedő tűzgömb sugarai simogattak végig mindent…, jó reggelt balatoni táj…
Eljárt az idő az ősz felett, s a hideg szél kabátja alatt megfestett leveleit sepregette. Jött a tél hűvös lehelete, s a nap tüzes csókját fátylával takarta le.
Csendesedett minden. A falu andalgott, nem szólt semmit, s a nyugvó város halk szava sugallta az utca népének, az idő nem vár …, benne nekünk el kell veszni.
Könyvtárba mentem, hol falak vettek körbe. Könyvből épültek azok, tele bölcsek munkájával töltve. Ott a tudás súlya oly nagy volt, hogy az étert csendre teremtette.
Utazók voltak benne, mindenki elméje szinte a könyvhöz volt kötve. Néha-néha egy köhögés, s szék csikorgás ébresztette azokat, ki még nem voltak elmélyülve…
Olcsó szórakozás ez a művelt, s műveltetett gazdagnak, szegénynek. Kik a tudás fája alatt egy-egy almáért nyújtóztak, némi megváltást remélve.
Elfáradtam, s egyben kipihent volt állapotom, gondolataim szülték e falak közt pillanatom. S én elégedett voltam akkor, úgy tudom…
Felvillanó éles, kíváncsi, s méla tekintetek voltak itt a meghasonult arcok végtelen óceánján. Szárnyaló elmékkel utaztunk azon, s tudtam, kívül-belül minket a végtelen világ vár…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2023.10.18.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Az esti napfátyol képét felettem a felhő fűszerezte, s a város narancsos szürke hálójának részletét, világos zakómra rajzolta le.
A nap dunyhája alá, ágyba tért. Estbe születő álmos gondolatok ébredtek s aludtak el, csak a csend ígért…
A körúton sétáltam, este volt, hallgattam a buszok távoli moraját, mi a szélben robogott, s halkan távozott a sötét félhomályon át.
Fázni kezdtem…, s feltört bennem a holnap képe… Pislákoló fáradt elmém, sajgó lábaim színpadán a másnap eseményeit játszotta el nékem…
Egész testem égett, gondolatom a napot búcsúztatta, bízva reméltem, hogy egy új nap első lépésében nem botlom el a holnaphoz szólva.
Az otthonom járt eszembe, hol első nagy leheletem, majd fekhelyem köszöntve simogatja, s a másodikkal elmém csitítom el, a mai napot átgondolva…
Éjfélre hazaérve, mint roskadó épület zuhantam az ágyba, s a nyitott ablakon átszűrődő holdfény alatt, egy őszi bús tücsökzenekar kísért engem, s vitt át az álom otthonába…
Érchegyi Csaba Rudolf
Budapest, 2023.09.30.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Járó kelő s felkelő vagyok, olyan, mint egy kerge gólya, ki nem ismeri az évszakokat csak repül, repül…, kit az elméje húzza.
Szemem Európán legel már egy ideje. Hol vagy Európa keresve kiáltom, gyere haza…, itt a helyed…! Soha nem voltál, paraziták és csótányok játszótere!
Felnéztem az égre, felettem ívében ragyogott a szivárvány, s lépteimet hagytam, hogy a kapun lassan vigyen át.
Talán ősapám szerint, a napsugarat fürdető esőfüggöny színes könnye ez. Minek látványa elkápráztatja, s elmossa a sóhajokat mi volt előtte…
A szivárvány képe ma nem más, mint torz elmék képi himnusza…,ki látja így…, nem tudom, s ki tudja mi a család oltalma…?!
Az emberiség nagy része ma olyan úton halad, hol könnyű léptek nyoma sincsen. Ki ezt az utat koptatja, megérkezik a sivatagba, hol a nap emészti s perzseli fel.
Fej nélküli fejsze vagyok én…, ki gondolatainak szavaival nyomot hagyna. De végül hagyom gyógyulni azokat, kiknek sérült elveszett lelkét szántottam én soraimmal…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2023. 08.20.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Egy álom kergetett, s mire utolért halott volt virágom csókja, a játszma ölte meg tüzét oltva. Igaz szavaimat, hazugok temették, s én csak ítéletre vártam…
Érzelmeim szenvedtek, érzem meghalok. Lelkem feldúlt, s mint egy veszett kutya a szeretetért csaholok. Velem haldoklott a múltam…, s én csak ítéletre vártam…
Vihar előtti csend volt, a sötét Duna vizén keltem át, felettem a felhő pallosa, érzem suhint le rám… A szél marcangolta, tépte a fákat, s én csak ítéletre vártam…
Nem tudtam megszólalni, hallgattam…, csak néztem a sötét folyó vizét, tükre olyan volt, mint a vak emberé. Szívem halkan vert, s én csak ítéletre vártam…!
Éreztem, hogy korbácsol az élet. De hamarosan megérkezett, a várva várt ítélet! Halott csóknak fabatka lett az ára, s a lélekharang mesélte el, hogy a hazugokat eltemette mára…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2023.07.24.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.