Kategóriák
Versek

Kék vér

A világ sóhaját ma vihar s tornádó hallgattatja el, félénk zúgó patakok hallatják hangjukat, de egy nemzet áruló nekik gátat emel.

Az új világ szennye fekete s kék érből ered, mérgezi édes hazánkat, nyelvünket, s nemzetünk eszméiben csobogó tiszta vizeinket…

Márvány paloták hirdetik most a szolgaságot, benne hamis mosolyú félszeg rabok kik az ablakon át látják, hogy künt a nap sütve korcsolyázik.

Közben a paraszt földjén az ég alatt térdel, néma könnye szavát mossa el lelke erejével… Alatta sötét az avar, mellette lankad az ibolya. Ki széllel seper majd…, az lesz a nemzet fia…

Érchegyi Csaba Rudolf

2024.02.14.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Reggeli vekker

A reggeli tavaszindító madárének szimfóniája, mosolyra fakasztott. Átölelt a napsugár, s én, mint egy kenyértészta lassan keltem ám. Künn a hideg, bent a meleg, takaróm alatt lustán pihengetek.

Fú a szél, teraszomon a ciprusok ölelkeznek. Alattuk a macska jő, ki megtöri merengő tekintetem. Lopakodva vadászik szerepet kapva e képben, a szellő dúdolt hozzá, s itt volt még az álom a terítéken…

Vekker úr rángatott vissza, beleszólt süllyedő álmomba. A kicsi időgép rugói esnének ki…, frászt hozott rám az ágyamba. Száz csengőként szólt, hangja éles és érdes, a jobb kezem kellett, hogy e lármának vessek véget.

Nem volt mit tenni, kelni kellett. Felettem a gerendafödémen, sejtelmes arcképek előttem megjelentek. A fák csomói rajzolatjukban szemeimet szegezték, s én ültem ágyamon, a napsugárban fürödvén.

Felálltam, ropogott a padló a lábam alatt. A besütő nap sugaraiban a porszemcsék, mint pici bolygók ide-oda bolyongtak. Ott a fény hullámain oly szabadon lebegtek, mint akik erre teremtek.

Ez a reggel lassan, csendben zajlott. Az időm zárkájába, a vekkerem adott néha hangot. Az Isten kulcsát hozzá, én ma is keresem szüntelen. Szabad Magyarok lennénk nélküle…, tőletek is kérdezem!

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2024.02.04.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Nemzeti hármas

Mostanság…, felkér minden hallomás és látomás táncolni. Gondolataim néha keringőznek, félrelépnek, így kopik el kérem lassan a parketten az élet…

Mintha különböző kabátok kéreckednének fel rám, van, hogy egyiket hordanám, a másikat eldobnám. De, ami nagy lenne rám, talán azt visszaadnám…

Ma ugyanúgy hamis a másként, mint régen… A jólétben úgy süllyedünk el…, hogy a hazug mosoly kellék lett a terítékhez. De, az ébredés sokszor már későn kopogtat, a sebek forrásai kínból fakadnak.

Ma halogatott vallomásaim, mint egykori gyermeki magzatvíz törnek rám. S magam mély tengerszeme nyeli el, dobogó szívem halk forradalmi dallamát.

A jövő, ma célban céltalan… Értékeinket, báránybőrben bujdosó farkasok lopják. Vért isznak, s marcangolják e nemzet tudatát. Szegény elveszett lelkek…, lyukas gyomrukkal örökké éhesek lesznek…

Èn is érzem, ahogy a kövér romlott báránybőrű farkasok körülöttünk bűzlenek. Hazájuk bölcsőjét hátba szúrva kaszabolják szét, s adják el e nemzetet.

Három szó kell csak ide, a tizenhárom ellen! A megoldás: hit haza, s szabadság, ami megvéd bennünket gonosz ellen. E három ajándék piramisa ma is egyetemes. Üzenem néktek, e forma ma is helyes…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2024.01.26.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

A múlt tolvaja

A múltam tolvaja vagyok én, Istenemre…

Néha, gondolataim sebes árként ide-oda utat válynak, mi egykor jó volt, s mi rossz, emlékeim tavába süllyedt mára.

De ha kiönt, múltam emlegeti. Lelkem öreg szablyáját vasra verné újra, tűzben tompa élét megedzené, s újra meg újra a régi tettek igazával hadakozna.

Elloptam én gyermeki énemet, küzdelem nélkül zsákomba tettem a megrázó képeket. Száját múltam kötelével megcsomóztam, s az utam mély kutjába dobtam…

Ma már nem ráz meg többé a vaságy felcsapódó hangja, anyám s apám üveg mögötti arca. Kíntól, sebtől, s láztól se félek én…, ott nyugszik lent a mélyben, az enyészeté…

Él még bennem a gyermek, a dacos kölyök világa, a csalafinta, s a zsivány gondolatok tárháza. Él még…, nem felejtem, de ami rossz volt, már eltemettem.

Gyermekként emlékezem a holt orosz katonára, kinek a pincénk lehetett volna Isten háza…, s vesztére két perc múlva, szemünk láttára halál várta…

Hemperegnék én újra hóba, sárba. Kerti bozontos orgona bokrunk hajából újra sútonga vesszőt vágva. Végére én újra planétámat tenném, s szemem a célra felszegezném.

Elhajítanám magasan az ég felé…, át az éteren a végtelen elé. S ha eltalálnék egy csillagot, haza vinném, hogy ragyogja be a holnapom.

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2024.01.07.

Sútonga vessző: így neveztük gyermekkorunkban a hajlékony suhogó orgona vesszőt, melynek végére sár vagy agyag golyót gyúrtunk. Elhajítva rátapadt mindenhová, esetenként betört egy két ablakot…()

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Egy virág bimbója

Este van fekszem a kanapén, hallom ahogy dobog a szívem. Ketyeg, ketyeg, mint egy óra, s benne elveszem…

Csodás nap volt a mai, virágok öleltek körbe, szép gondolatokkal töltötték meg házamat, talán…, őket az Isten küldte.

Egy asztalnyi ételben, édes kis kedvesem szíve aranya volt töltve. Íze…, még a megvádolhatatlan mosoly igazát is elkendőzte.

Vendégváró csonka család vagyok én… Becses vendégeket vártam…, kik ma átlépték hajlékom küszöbét. Mondom néktek…, becses vendégeket!

Na de, e sorban folytathatnék bármit, azt tollam vinné, de ha ezt egy hitetlennek elmesélném, úgy sem hinné. Nem vendégek voltak…!

Olyanok voltak, kikben én is megszólaltam! S akik talán bennem is látták a szépet… Kedvesem volt a kapocs, na meg hozzá az Isteni vére…

Az ebédlőben tálaltam, s az asztalnál mosolygó szemek körhintája forgott, úgy vitt minket körbe, hogy az mindenkinek jó volt…

Az evés törte meg néha-néha a szót, csak a gondolatot vitte, s akinek az étel táncolt a szájában, egy korty borral öblítve meg-meg fűszerezte…

Vacsorába torkolt lágy néma zene szólt bennünk, ez hangolt minket össze, s hol az ütem volt a lényeg…, ami minden szívben dobbant, erre megesküdve…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2024. 01.04.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Vágyakozás

Ma az elmém diktál, s viszi kezemet. Régi színes ceruzáimmal rajzolom le azt, amivel álmodom, de nem mondhatom el senkinek.

Elmondanám, ha szívem börtönéből kiengedhetném hangomat. De sótlan arcom édes gondolatai közt most minden szavam bennragadt.

Belső kürtöm hangja, mosolyom szabad láncainak rabja. Tétovázom…, s úgy érzem magam, mint egy ártatlan félénk idióta…

Lángol a szívem, s forrásom tiszta vize reá folyik közbe, gyermeki páraként szállok én feléd, rajzomon felhőnek nőve.

Árnyékod lennék, s várnálak lelkem szerelmes színpadán.  Édes kis szívem, ébredj…, s költözz belém, te örök napsugár!

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2023. 12.19.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Egy perc

Egy perc álom volt, ez a földi élet…

Egy percért jöttem, s benne éltem…

Egy szép gondolat magjának sarja vala, egy időben tündöklő virág, hozott engem haza.

Nyílva ébredeztem benne, hogy mily szép is az élet. Egy perc elég volt, hogy belássam, megérte…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2023.12.08.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Nagymama

Ősz haja volt, rövid hullámos. Mosolya, nyugalmat sugárzott.

Alacsony lett, s kicsit billegett. Főzött rám s várt engem, mert szeretett.

Az esti ropogó tűz előtt, sokat mesélt. Világáról szólt, benne sok-sok szenvedély.

Új ruhában nem járt, de könyve volt jócskán. S drága emlékei, szíve ládájából borultak reám.

Teste, mint egy őszi sárguló levél, szeme tükrében született meg e költemény.

Majd egy nap kabátja a fogason maradt… Mosolyát hagyta hagyatékként, ez a szabad akarat…

Érchegyi Csaba Rudolf

2023.11.28.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik!

Kategóriák
Versek

Macskafogó

A macska két napja nem

jött haza, eredendően

szürke lompos a farka.

De ma sem jött haza…

Grafit szürke szőrével üzent,

s szállt az udvaron tova.

Barátom lett, ki valaha teher

volt… Harcolt, hogy társam

lehessen, mindig udvarolt.

Este van, még sem jött haza…,

Schafranek a kandúr, kinek

itthon volt már szava…

Kerestem őt, s üzentem a széllel…

Egy csepp esőben csomagoltam

be otthonát, tejesen képében.

S ha viharban majd elered az eső,

nap szárítsa utad, s igyekezz

szőrös barátom hozzám hazafelé.

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2023.11.23.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Hiány

Hiányodban, én elvesztem.

Mi táplált, az most éheztet…

Merre vagy, ki engem ölelt.

S ha hívlak nem szólsz, nem felelsz…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2023.11.20.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Érchegyi Versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.