Egy vidám vasárnap derekán, szellő vitt minket s várt a pusztaság. A perzselő nap tüze alatt a hullámzó fűtengeren hajózva, birkák köszöntöttek minket sorba.
Lám lám, mit láttunk, lámák figyeltek a határon. Kikötve a lámák horgonyoztak le s a pillanat hullámain lebegve a nyugalom ült szívünkre.
Zabot vittünk a csűrből hogy le ne köpjenek, s mikor oda jöttek kíváncsian velünk szemeztek.
Szerelem volt az első látásra, körbe jártak minket s némán marasztaltak a pusztába.
Az volt az állatvilág egyik fenséges csodája s a szemével igézve kérdezte, hogy emberként miért jöttél a pusztába.
Egy kérdést sugalltak,…
mi hozott hozzám ember, tedd fel magadnak.
Egyként némán és röviden fogalmaztuk meg, mi a természettel születünk s halunk meg.
Hazafelé a közös élmények kísértek ki minket a pusztából, de a mosolygó pillantások üzenték, hogy a barátok közt nincs határ, se akadály a világon.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.05.11.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.