Kategóriák
Versek

Lám a – Láma

Egy vidám vasárnap derekán, szellő vitt minket s várt a pusztaság. A perzselő nap tüze alatt a hullámzó fűtengeren hajózva, birkák köszöntöttek minket sorba.

Lám lám, mit láttunk, lámák figyeltek a határon. Kikötve a lámák horgonyoztak le s a pillanat hullámain lebegve a nyugalom ült szívünkre.

Zabot vittünk a csűrből hogy le ne köpjenek, s mikor oda jöttek kíváncsian velünk szemeztek.

Szerelem volt az első látásra, körbe jártak minket s némán marasztaltak a pusztába.

Az volt az állatvilág egyik fenséges csodája s a szemével igézve kérdezte, hogy emberként miért jöttél a pusztába.

Egy kérdést sugalltak,…

mi hozott hozzám ember, tedd fel magadnak.

Egyként némán és röviden fogalmaztuk meg, mi a természettel születünk s halunk meg.

Hazafelé a közös élmények kísértek ki minket a pusztából, de a mosolygó pillantások üzenték, hogy a barátok közt nincs határ, se akadály a világon.

Érchegyi Csaba Rudolf

Létrehozva: 2021.05.11.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Rigótündér

Esti árnyak alatt énekelt a rigó, holdvilág hívta őt álomra, s egy lágy meleg fuvallat takarta be őt a faágon ringatva.

Álmodott a rigó egy tündérmesében járt, s a hold fényes madaraként egy aranyrétre leszállt.

Az aranyréten egy ezüst tó csillámlott, amiből a madár ivott, s tündérré változott.

Minden benne élt már, csobogott mint a víz, a fák hangján szólt, s minden állat nyelve egyszerre az övé volt.

A növényekkel lélegzett, a rovarokkal beszélgetett s a szarvassal együtt bőgött és közben sutákat szeretgetett.

Az álom szépsége vette körül, a bölcs tündérek koronázták meg álmát, s a reggeli nap jött érte és elhozta minden vágyát. 

A reggeli napfényben fürdőzve felébredt álmából, s dalolva köszöntötte az erdő lakóit és csicsergett e világról.

A rigó az erdő madaraként költötte ódáját, és mindenkinek eldalolta a tündérek mese világát.

A rigótündér mindent áthatott, s ha kellett ég és föld között is szállhatott…

Érchegyi Csaba Rudolf

Létrehozva: 2021.05.06.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Szeretetre ébredni

Egy este megesett velem, hogy egy nem várt szerelem kopogott be nekem.

Belépve a vasajtón csókjaival bilincselt, s ruhájából kilépve szemével igézett s én benne vesztem el.

Elvesztem, mert érzelmem az elmémnek parancsolt, átadtam magam visszacsókolva s élveztem, mi a pillanatban akkor az enyém volt.

Az együttlét fényes csillagjai a szemünk fényében ragyogtak, s egymásban kutattuk a jövő válaszát, mi az ami össze tartozhat.

A vágy elcsendesült vihara után az érzelmek leple borított mindent, ami alatt megpihenve a szeretet fogant meg, s tudta, hogy a kehely szenthelyére jött el.

A történet a lelkek egyesülésével nem számolt, a sors ébresztett fel minket mi az álomról beszámolt.

Egy csoda született mi egy lélekként jelent meg, s üzente nekünk veletek vagyok, szeretlek.

Érchegyi Csaba Rudolf

Létrehozva: 2021.05.01.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.