Az ostobaság fűszer az emberiségnek…
Levesében a borsot ma sónak hívják, s így tálalják majd fel az utolsó vacsorát, egy gyáva népnek…!
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2025.10.02.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Valaha megszületett a bűn, s a szeretet. Az ember jogot formált e földön, hogy egymás szabadságát elvegye… A régmúlt kora ma is él…, hazaibb a többinél…
Ma is szólnak Isten nevében…! A vallás erodálja oltárát, s vele kopnak festékek. A földi ” Isten” nyomort, s betegséget hozott, úgy hiszem én régóta itt van a gonosz…
Nem járunk mi ma már templomba, s a lelkészek is ott ülnek a maradék hívekkel a padsorba. Imádkoznak…, vérben úszik Európa, s mi a hulló nemzetekkel tűnünk el sorba.
A színházakban van és volt is mindig főszerep, neves és ismeretlen színészek játszák el ami volt, s lehetett. De csak a függöny az, ami máig is titkokat rejteget.
E föld szomját az események folyója már nem oltja. Egy sötét óceánba ömlik, hol fáinkat s a vetett ősi hitünket e show képe gyermekeink előtt lassan sorvasztja.
A hiba bennünk rejlik, míg mi színházba járunk, addig a súgók gyermekeinket is cseppekben megmérgezik. Az égből szál alá, halkan, lassan, éjjel hátba támadván…
Na de mi az, amit eddig tanultunk…? Semmit, a nagy semmit! A jólét árulja fekete piacán a nyomorúságot, tessék végre észrevenni…
Úgy érezz, mint vad a szélben utazó szag üzenetét, s csak az orrodban bízz…, segíts magadon az Istenért! Ezer és ezer kalász közt, te legyél az ki él a nemzetért!
Nézz körbe, hova tűntek a kovácsok, hol vannak a szőcsök, a takácsok? S te merre indultál, hol a szó nem ért bizonyosságot? Gyermekeink ma kijelentik…, hogy nem akarnak családot ?
Nem tudom, hogy értetek e engem?
Fohászkodjatok, hogy egy nagy ember megszülessen. Kiben lángol majd lelke nemzeti himnusza, s vára a haza, fején a szent korona…
Érchegyi Csaba Rudolf
2025.02.06.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Az első pohár bor a szerelemé, a második lett a bölcs Bacchusé. A harmadiknál már hálok exemmel! A negyediknél a bút kergetem el…
Az ötödiknél szólongat az igazság! A hatodiknál az őszinte csend ordibál… A hetedik pohárnál vár a vak világosság. A nyolcadiknál már felveszem Buddha alakját.
Kilencediknél hullik sorba könnyem sója… A tizediknél oly üres, hogy szó nincs róla. Tizenegynél bagoly vagyok, fel huhogva…
S az utolsónál…, az álom húz le a kútba…
Érchegyi Csaba Rudolf
2025.01. 24.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Egy szál virág, még magjában zárva. Egy másik Isten fénye alatt hívta világra. Fiatal szirmai eső könnye alatt hullott alá, mondd, leveled kinek küldted Ó…, szép kis virág.
Szirmaid üzenetei árulkodnak, hogy szerelmes szíved a párod után sóvárogna. Ne búslakodj, kedves szép virág, kedvesed válaszát a szél hozza el dallamán…
Fehér ruhád fényében öltsd szikrázó csókjaid képeinek vágyát! Lángoljon most feletted az ég, s méhek porozva foltozzák szirmaid szép csillámló ruháját!
Ó, kis virág, gondolatod nászba öltözött. Várj még…, a szél nem feledte miért jött. Elhozta magjában üzenetét, hogy a te kedvesed tőled messze-messze él…
Szerelmes magját küldte neked, hogy veled maradjon. Isteni dallamában sarjadó epekedő vágya kéri majd: légy enyém…, ó, kedves kis drága angyalom…
Érchegyi Csaba Rudolf
2025.01.20.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
A jelen téglái, egyben a jövő pillérei…, üzenem néktek nemzet nagy szellemei. Tokban ragadt kardotok rozsdája pereg, húzzátok, s rántsátok ki ez a fegyveretek.
Szabadságunkat fekete éji rókák lopják, ezek a hazafiak…, a vakok, süketek mondják. E nemzet árulói bölcs bagolyként ülnek a ágon, s lesből elő tetemekből lakomáznak.
Nem keresem az igazságot, nincs itt helye e világon… Hol teremtésben szült emberét eddig csecs, árpa, s búza éltette. De ma a virtuális drog füvét legelészve, elméjét hamis romlott céljához vezette.
Ma sokan láthatatlan ösvényen járnak, halott igék visszhangja járja át a sötét világosságot! De kié lenne itt a megoldás? … A nemzeté, az Istené, vagy az emberé…?
Ugye kemény szavak ezek, voltak s lesznek versben még ilyenek… De az élet rulett asztala már vár benneteket… Csak az utolsó golyó lesz, ami felébreszt benneteket…!
Érchegyi Csaba Rudolf
2025.01.01.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Ma ész nélkül csapódott minden, ide-oda. Sebes vonatra szállt a figyelem, s az állomáson én voltam a lemaradt masiniszta. Na de…, ki vezette a mozdonyt?
Eben guba a kutya fáját, ki tudja hol, s merre találom az isten fáját… Itt álljunk már meg egy szóra! Ha a kakas szólna…, ráébrednénk a nyugalomra…?
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád,2024.11.08.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
A tor helyett én táncot lejtek… Szerettem túlvilági szonátája, némán kért fel engem. S ma az éteri zenével karöltve, ők ketten egybekeltek.
Elment…, szomorúságom a gyászt kérte fel a táncra, s e közben hullott száraz könnyem, de rajtam senki sem látta…
Elment, s itt hagyott mindent mi soha nem volt az övé. Ő már nem tőlem, hanem Isten előtt kért bocsánatot bűneiért.
Elment, s itt hagyott minket mosolygó szemmel. Fénye összeért a csillagokkal, mi ma most vezet engem.
Elment, de csak egy kis időre! Világok közt járni, mint az élet őre. Vitte Ő csomagját mit elvihetett, s visszahozza majd, ahogy megszületett…!
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2024.09.05.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Készült, Gulyás Kinga Festőművésznő festménye alapján.
Minden emlék megszépül, mielőtt eltávozom… Táncra perdülök, s bennem cikáznak a szép gondolatok.
Oly jól érzem magam, oly szeretek élni, s nem tudom még, hogy a holnapot megtudom e érni…
De én ma még táncolok, s fittyet hányok a halálra, de ha holnap eljön értem…, mosolyogva kelek majd át hídján, a túlvilágra…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2024. Szeptember 5.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
A Tiszán beköszöntött a reggel, s eleven seregélyek uszálya lebbent fel az égen. Lágy szellő, mint egy dedet ringatta sulyom szigeteit, s közte hattyú család ölelte, gondozta gyermekeit.
Itt-ott egy egy vadkacsa verte fel a vizet, s a többi a zöld hullámzó szőnyegen pihent. Vizipókok szaladgáltak szerteszét, sárga virágok leveleinek szigetén, egy magányos béka üldögélt.
Nádas tengerét gondosan fésülgette a szél, s nem messze tőle egy fatuskón lesben a kormorán, a reggeliért. Mesés volt e reggel, csíkos szürke gém hajózott el felettem.
Ébren pihenő békés madárvilág emelte a tájat, s a felhő habjainak árnyéka alatt korcsolyáztak. Szitakötő ereszkedett kecsesen a lábamra, de apró csókját egy seregély vonulása hirtelen megzavarta.
Valahol messze távolban hófehér, fekete, s szürke foltok keveredtek, vizen ringatózó madarak tanácskoztak, s a tó testén melegedtek. Mögöttük…, kócos, s bozontos koronás fahegyek emelkedtek.
Itt mindenki a nap fényének arany tejében fürdőzött, nádas szigetek előtt, s mögött ejtőzött. Vadlibák hangosan gágogtak fel fel szállva, suhogó szárnyuk hangját a szél csente, s vitte dolgára.
Gyönyörű csérek is játszadoztak, lármáztak, s felettük vijjogó sirály, ki a reggelt rázta fel álmából. Egy árva sikló napozott a legszebb tavirózsa levelén, ezüstös szürke teste csillámlott, olyan volt, mint a gyémánté.
Vizi ősvényeken csurogtam én ma át. Mellettem halászcsónakok bujdostak el, mint akár egy betyár… Zsákmányuk hálójukban vergődött, s némaságuk ordította: prédák lettünk, sorsunk megtörve…!
Varázslatos jégmadár reppent fel, csőrében halával, ki egy bedőlt fára landolt le a zsákmánnyal. Foltos árnyas szőnyegeken hajóztam én, s a víz asztalán előttem megterített az ég.
E tavon, e táj írta versem. Szemem tükrében tollam virága, s a természet vezette kezem ma reggel… Ez paradicsomi szabadság, vagy a zárkám?! Azt hiszem mindkettő…, ez-az Isteni szabadság!
Érchegyi Csaba Rudolf
Poroszló 2024. 09. 02.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Átlátszó fodros kék karimája ölelte körül. Napfényben úszott, s helyenként lyukak csonkolták testét, reá az éj árnya vetült.
Fő világosító Ő az éj porondján, úgy tudom agya, s tükre is van talán… Fénye a mezőt ezüstre festegeti, s hogy ki Ő, mhh, magát rejtegeti…
Minden éj, egy lassú világos felvonás. Hol Héliosz fénye fedi el valódi képét, mit a sötét ölel át. Éji darab ez, a föld színpadán…
A szél az apály, s a dagály Ura Ő! Kérdem, a vetést is megszabhatja Ő? Az éj része egy isteni térben, oly régóta már, feledésben.
Bizalmatlanságom okszerű! Kinek fényes éji ruhája takarja önmagát, s alatta sötét teste a távolt hatja át…
Neved a hold, Nap a kedvesed, de áruld el nekünk…, ki vagy te égnek gyermeke…?
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád,2024. 08. 19.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.