Ma egy barátom felhívott engem, s a szigetről keresett.
Elszigetelten elmélyülve társalogtunk s a barátságunk hangja hidat épített köztünk, melyen áthaladtunk.
Beszélgetés közben egy kicsit ábrándoztunk s a szavaink közt álmodoztunk.
A szavak érintettek s a hely emlékének varázsa, mi felkavarta lelkem és vágyódtam otthonomba a barátom áldásával megáldva.
Szigetek gyöngye és paradicsomának látványa, napsütötte éggel tálalta képeit elmémben s eljutottam e világba.
Hol narancs illat és olíva ligetek borították e tájat, s az égszínkék tenger festett alá egy lábat.
Tenger vitája hallatszott a sziklákkal. Hullámai szüntelenül csapdosták partját, habbal mosva őket, s koptatva alakját.
Messzi távolban ringatták a halászokat, hajójukon a halak gyémántként csillámlottak. A fedélzeten a napfényben úsztak s a halásznak ajánlották fel a múltat.
A parton állva merengtem, s a messzi távolra figyeltem. A szél ébresztgetett s a tenger sugallta, hazajöttél megpihenni mert a sors ezt akarta.
Miután a beszélgetés merengésének bölcsességéből felébredtem, elindultam a szerpentinen s barátommal a beszélgetést befejeztem.
Miután leraktam a telefont, még a beszélgetés sokáig áthatott. Az elme csodája képeiben ringatott, s a barátom hangjának emléke, mi a szavai világával nyugtatott.
Tudtam, se lánc se vírus nem korlátozhatja szabadságom, s ha kell veszett kutyaként élek majd e világon.
A barátság szigete lesz az én országom, s hamarosan találkozunk, jó barátom!
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva:2021. 03. 12.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.