Címke: Őszi

Kategóriák
Természet Versek

Őszi tavi emlék

Reggeli álmos kékellő fényes világ, kócos habjaira írta a nap regényét felettem. Smaragd színében csillámló hullámok szelében írtam meg néktek e versem…

A nap szoknyája alatt üldögéltem a parton, millió és millió lábaival lépkednek rajtam. Kecsesen járkáltak ide-oda, olyan érzés fogott el, ahogy csecsszopóként egykor anyám simogatta arcom.

Ingatag piros vitorlás pecsételte meg a tó vizét, s a lágy szellő tánca ringatta mezején. A nap sugarai úgy szikráztak a tó vizén, mint folyékony higanyként látszó más világ…, kíváncsi tekintetek terhes gondolatait mosta át.

Mellettem szomorú füzek álltak sorba, siratva a nyarat, s kecsesen hajlongva a szélben szálló muzsikaszóra. Bozontos frizurájuk árny világa szőnyegén, s a fény körül ölelte…, anyatejként fojt szerteszét…

E parti sétány csipkéi körbe rajzolták a tavat, macskakövek heverésztek a léptek hangjai alatt. Ezrek zászlói lobogtak a kócos nádas erdején, s így öltött köntöst, árnyas ezüstben szürkülő narancs színeinek estéjén…

Gondolataim a lemenő nap tűzében pernye hajóként emelkedve tova szálltak, s az ébredő szél karmestere vezényelt e világi orgonán…, dúdolt az ősz karjában a langyos szellővel, így oltotta el az ég mécsesét….

Érchegyi Csaba Rudolf

2025.09.06.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Merengők dallama

Zongora szólt egy vöröslő ablakon át, a csendet simogatva keltette egy vidéki utca világosabb oldalán.

Ősz volt… Hűvös estnek sötét takarója szállt alá, s a hangok szivárványa járta át, az utcán sétáló emberek alvó gondolatát. 

Egy pad volt a ház előtt…, régi beton vázas, piros kopottas ülőkével. Egy pár némán üldögélt ott, a hold fényében.

Szívüket a húrok hangjai markolták, s ölelték át. De az andalító zongoraszó dallama, néha egy gőzös robajába csapott át.

Künn hideg volt, álmodozó párok akár több kőszobor… Hangokban született az érzelem, s a dallam világa sem volt véletlen.

A zene sugallta üzenetét a szíveken át, szavakat fojtva meg, s szólamaival varázsolva át az est eseménytelen utcáját.

A művészt izzó vörös függönye takarta. S az átszűrődő fény teste árnyékának hullámait, akár egy vászonra angyalként rajzolta.

Elesteledett, kottában szunnyadt minden dallam játéka, s a szoba sötét színpadán a mosoly csókja a fényt oltotta.

Kar a karban ballagott az utca népe hazafelé, s a zene esti fényében kinyílt virág szirmai játszottak tovább, a szívek legmélyén….

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2024. 11.01.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Egy korty idézete

Ha a bor templomába lépsz…, az első kortyé a történelem, a többié a jövő s a végtelen…

2024.11.04.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Nagymama

Ősz haja volt, rövid hullámos. Mosolya, nyugalmat sugárzott.

Alacsony lett, s kicsit billegett. Főzött rám s várt engem, mert szeretett.

Az esti ropogó tűz előtt, sokat mesélt. Világáról szólt, benne sok-sok szenvedély.

Új ruhában nem járt, de könyve volt jócskán. S drága emlékei, szíve ládájából borultak reám.

Teste, mint egy őszi sárguló levél, szeme tükrében született meg e költemény.

Majd egy nap kabátja a fogason maradt… Mosolyát hagyta hagyatékként, ez a szabad akarat…

Érchegyi Csaba Rudolf

2023.11.28.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik!

Kategóriák
Versek

Balaton

Alászállt őszi habos hegyek s zöld dombok feküdtek a part szélén. Lángoló tűzfolyó vágva át a tó testét, itt a reggel múló éjjelén.

A tihanyi ormos dombok iránytűként mutattak nekem hazafelé, éke az apátság volt, mi uralta őt, fenn a domb tetején.

Lábam előtt kikötők hevertek, bölcsőjükben hajók ringottak, s fénylettek. Felettük egy sirály szellő hátán utazott, hófehér tolla a napfényben csillogott.

A parton csak pár műkedvelő értékelte  velem az ébredező tájat. Szemem tükrén át festette meg gondolataim, s e képben én szereplővé váltam.

A nap aranyló hídját a Balaton tükrén szorgosan verte és verte, s mire partot ért volna, fejét lassan-lassan méltósággal felemelte.

Nádasból béka szólt kuruttyolva, ki a gólyától sem tartott már…, s az emelkedő tűzgömb sugarai simogattak végig mindent…, jó reggelt balatoni táj…

Érchegyi Csaba Rudolf

Balatonfüred, 2023.10.29.

Kategóriák
Versek

Festői est

Az esti napfátyol képét felettem a felhő fűszerezte, s a város narancsos szürke hálójának részletét, világos zakómra rajzolta le.

A nap dunyhája alá, ágyba tért. Estbe születő álmos gondolatok ébredtek s aludtak el, csak a csend ígért…

A körúton sétáltam, este volt, hallgattam a buszok távoli moraját, mi a szélben robogott, s halkan távozott a sötét félhomályon át.

Fázni kezdtem…, s feltört bennem a holnap képe… Pislákoló fáradt elmém, sajgó lábaim színpadán a másnap eseményeit játszotta el nékem…

Egész testem égett, gondolatom a napot búcsúztatta, bízva reméltem, hogy egy új nap első lépésében nem botlom el a holnaphoz szólva.

Az otthonom járt eszembe, hol első nagy leheletem, majd fekhelyem köszöntve simogatja, s a másodikkal elmém csitítom el, a mai napot átgondolva…

Éjfélre hazaérve, mint roskadó épület zuhantam az ágyba, s a nyitott ablakon átszűrődő holdfény alatt, egy őszi bús tücsökzenekar kísért engem, s vitt át az álom otthonába…

Érchegyi Csaba Rudolf

Budapest, 2023.09.30.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Őszi lombok

Őszilombok, hulló őszilombok, színeikben regélnek… Sétálok az avaron, s ők lépteim közt nekem mesélnek.

Egy fasor alagútja alatt pihentem, előttem szellő sepri az avar szőnyegét, akinek üzennek, felkapja s viszi levelét.

Olyan világi csoda ez! E képnek természet a festéke. Magam is egy szín vagyok benne, egy változó természet.

Elmúlásban jő az ébredés, érzem része vagyok én. Ahogy egy megkönnyebbült újszülöttnek első könnyében az anyai mosoly, mi csak az Istené.

Suttogni kezdett az erdő, zizegnek körülöttem a levelek, hűvös levegő simogatja arcomat, hazafelé terelget.

Mögöttem robog a vasút, kattog s zakatol, visszhang jár át mindent, s üzen, nekem, hazavárnak, hívogat otthonom.

Szürkületben indulok, de visszapillantok még, a hold ezüst utat festett nekem, s rajta lépkedem, haza…, hazafelé…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2022.10.25.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Emlék-kép

A szobám falán, a fényképek beszélnek. Képi villanások ragadnak el, s az idő emlékei az igazat mesélik.

A pillanat történelme soha nem feled. Az élet vize szentel, sodor el, s magam folyóján, csak evezem és evezem.

Olyan furcsa őszintének lenni, képek előtt vallani, temetni, szeretve lenni. De megrázó a múlt sírjában élve, riadtan kelni.

Síromból kelve, fuldoklottam. Magyaráztam a múltam, s gyógyuló sebeim láttán, a könnyeim közt gyóntam.

Olyan megrázó s egyben csodálatos volt ez az érzelmi végzet, mint ahogy a harmat a reggeli füvön, idővel varázsol egy csillámló rétet.

Talán, őseim bélyegét hordom. Viszem tovább a családi levelet. Nem adhatom fel, csak örökítem azt, ami általam született.

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2022.08.11.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Emlék – kép
Kategóriák
Versek

Bárhol lehetnék

Rózsa kert volt az ablakom alatt, előttem hegyek s benne folyók vágták az utat.

Nyugalmam bölcs gondolatokat korbácsolt, nem akartam ember lenni és ki akartam lépni a szobából.

Méh akarok lenni, mondtam, s virágot poroznék, virág lehetnék és illatot szülhetnék.

Szellőben ringatózó füveken hajóznék, erdei virágokkal naphosszat beszélnék.

Szarvasként az erdőt járnám, a fák gyümölcsének magjait a földnek adnám.

Kék madár lennék, ki az erdőnek dalolna, de szirti sasként már a hegyeket uralva.

Róka lennék, ki sompolyogna, s nem lennék csirke, kit megkóstolna.

Medve lennék, ki mézet nyalna, ki sebes folyóban friss pisztrángot falna.

Napként sütnék elterülve, ölelnék mindenkit, ki a természetben velem szülne.

……….

Közben leszállt az est, s a kandalló lángjai közt ébredtem, megérkezve a szobámba visszanéztem, akár láng is lehettem….

A tűz pattogott, s az est rám köszönt. Szenderülve egy hulló csillag ragadt el, s érzem, lenyugvó napként merülök.

Érchegyi Csaba Rudolf

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Fáklya

Egy reggel ébredeztem, látom a felkelő nap a holdat hívja táncra, s a meghatódott felhő öröm könnyei hullottak szivárványuk oltárára.

Táncuk alatt gyóntam meg, amiért nem az vagyok, ki talán lehettem, magam tanára tanított meg arra, hogy hol az én helyem s mire teremtem.

Ma már nincs szó amit elhallgatnék, erő sem kell hozzá, tollam őszinte téntája égeti soraim s olvadó könnyeim a pecsét hozzá.

Most fehér lepel borítja testem, ősz hajam s szakállam lett minden kincsem. Napfelkelték izzó parazsa gyújt engem lángra, így lettem én fáklya, miben ködként távozott el, félelmeim árja…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2022. 01. 19.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.