Kategóriák
Versek

Mesteri üzenet

Kisgyermekem igazsága, utat mutatott törékeny világába.

A lélek tisztasága szeretettel árasztott el, s szeme fényével az égiekhez vitt el.

Ajándékról beszélt, pedig nem szólt. Csomagot vártam, de Ő már ott volt.

Ott volt a kezemben üzenetként, testem öröksége s világomként.

A mesterem lett s figyeltem rá,… megmutatta hogyan éljek, de szeme mondta, meg kell élned.

Szeretettel itatta át szívünket, ezzel a gondolattal éltük meg Őt, mint kincsünket.

A kincs neked is megvan, ha kicsomagolod az üzenet ott van.

Szer e tett az élet amit kaptál s ha adva táplálkozol belőle, majd te is beléphetsz egy mezőbe.

Ott boldog lélekként élhetsz s nem érzel hiányt, mert ott van a gyermeked veled, míg szíved dobog s meg nem áll.

Érchegyi Csaba Rudolf

Létrehozva:2021.01.13.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Lelkem gyermeke

Vattacukor illat szállt a levegőben, gyerekzsivaly kísért engem utam erdejében.

A réten a szeretet a jókedvet ölelte, gyermeklelkek cikáztak vidáman mindent feledve.

Apák, Anyák közönsége megélték a vidámságot, visszagondoltak gyerek létükre, hol szabadként élték a világot.

Szemük által befogadott szabadság, visszautasítja a hamis civilizáció árnyékát, hol nincs hit s annak értékében a valóság.

Tudják jól, hogy a szabad gyermeklélek felnőttként csak úgy jöhet el, ha a lelked belső gyermeke a csodákra ébred s nem követel.

Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2020. 12. 22.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Várandós Bölcső

Egy Édesanya aki gondolatban engem választott, égiek csomagjában érkezve, küldték neki válaszom.

Megszülettem, egy testből ketten feküdtünk, öleltük egymást és csak pihegve könnyeztünk.

Szemünk egymáshoz szólt, csodálva szeretlek, s közben szívem a szívedbe helyet keresett.

Anya vigyél haza sugalltam, hogy kebleiden nyugodjak, hol szerető szemeid alatt álomba szenderülve, egy szép életről álmodjak.

Érchegyi Csaba Rudolf

Létrehozva: 2020. 12. 11.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Apró talpak üzenete

Minden apró talpú angyal tiszta lelkével s szárnyaival megáldva, tudatja s tanítja a halandóknak, miként tekintsenek e világra.

Érzékeny lelkük és tiszta szívük az éterben szabadon lebegnek, örömmel telve s csalódva csak ránk figyelnek.

Égi szülöttek jól tudják mi a szeretet s a hova tartozás, ők választottak minket és ők kísérnek a kapunkig, ahol vár a megváltás.

Minden angyali lélek egy üzenetet hordoz, te döntöd el mennyit raksz be a zsákokba és meddig hordod!

Nézz fel az égi szülöttekre s ne becsüld alá viselkedésük szellemét, mert üzeneteik hozzák meg számodra az életed értelmét.

Utolsó üzenettel megáldva, engedd magad be a szellemvilágba, hol bölcsességed a fényt hozza, s ha elérsz a Nirvánába minden gondod majd feloldja.

Érchegyi Csaba Rudolf

Létrehozva: 2020.10.29.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik!