Szerző: Erchegyi Csaba Rudolf

Kategóriák
Versek

Goromba gomba

Goromba gomba,

az avar alatt bújva.

Motyog kalapja alatt,

Jajj…csak a szél ne fújna.

Az ég könnye hullik, 

s a menny szemeteli

cseppjében aranyát.

Jajj…, csak a szél ne fújna.

Hullámzik az erdei szőnyeg,

levelek söpörnek alatta,

zizeg a zűrzavar, fodrával aratva.

Jajj…, csak a. szél ne fújna..

Duzzad a gomba fedelével,

könnyes gombjainak porózus

zsákjai, tele van melegében.

Jajj…, csak a szél ne fújna.

Goromba a mérges gomba,

beágyazva az avarba fúlva. Sapkája

fehér pettyein, a hold zongorázott

újra. Jajj…, csak a szél ne fújna.

Estben borult betakarva, s

szótlanul izzadott alatta.

Testének néma szava azt

sugallta…, hagyj magamra!

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2024. 05. 23.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Elkendőzött szavak

Elkendőzött szavak idővel vissza- visszatérnek, s vele a múlt színpadán a hófehér harangvirágok kongva mesélnek.

Aki eddig tavában ücsörgött s maga tükrét látta benne, ellenség lesz neki örökké az, ki maga képére fodrot merne, vetne.

Féltve veszne képe ott a hullámsírban, fényét megtörve, s éltében fuldokolva. S amikor a tiszta víz a mélyben átöleli, kendőben csomagolt szavai a partra veti…

Onnan tekint vissza a habzó hullámokra, hol a nap képében egy tisztálkodó szárnyas fehérló hívogatja. Hátán repül vele az ég felé, s elkendőzött szavait a fény kovácsa, edzi majd erénnyé…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2024. 05. 08.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Gitárszó

Megszólalt egy gitár, s mint egy mennyei hárfa hangja, szíven talált. Egy asztalnyi görög éneke érzéseikben hatott át, s jó kedvet terített a dél asztalán.

Az utca népe csörgedezett, a gitárszó az éter hangzavarát fojtotta meg.  A zene e térben úgy ropta a táncot, hogy az ajkak a mosolyok szomjára vágytak.

Nap ölelte itt delelő fényét melegében, így közvetítve az utca népnek. Állva táncolt az asztal a zene alatt, s vele a pengő húr, mint egy jó feleség, a dalban kísérő maradt.

Előttem lágy szellő macerálta a fák lombjait, s árnyékukból a levelek néha-néha a fény elé hajoltak. Árva tolvajként csentem én is egy kis vigasságot, így történt…, hogy a világ, engem is szebbnek látott.

A lírikus görög énekszó nem engedett el…, merev kősziklaként voltam ott, gyökereimmel. Zöldellő hajtás ébredt ormomon, s a nap sütötte zene zuhataga, folyt át tollamon…

Szép gondolatok nyíltak most bennem, elmém völgyében zuhantam, nyíló virág lettem. Illatom mámora a zene világát körém ácsolta, s így élhettem benne, míg nem távoztam.

Mi úgy különböztünk itt tavernában, mint kavicsok a parton, színben s méretben is mások voltunk. Vendég voltam, s előttem a gitár az énekszóval házasodott, fátyoli fénye alatt gyújtott világot annak, aki álmodozott…

Érchegyi Csaba Rudolf

2024.04.14.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

A Dunakanyar parkettjén

A nagymarosi bozontos dombokon, mint egy-egy karosszék álltak a házak. Visegrád arcát abból nézték, s a folyó, mint egy szekerce vágott bele a föld vonalába.

A kompon lágy szellő fújdogált, s a furulya szavát a hajó dízelmotorja zúgta át.

Tavasz dagadó keblére született az élet, szemem tolla jegyezte be elmém regényébe.

E tájban álmodozó tekintetek utaztak most velem, a komp zajában a szótlanság idillt teremt. Forgott a film, s vele az idő pergett, így jutott nekem is a Duna parkettjén a szerep.

Délelőtt volt, a nap serényen gereblyézte át a tájat, helyenként sötét foltok voltak, de ahogy emelkedett, újra járta. Illatok s színek keltek itt egybe, csicsergő madarak voltak a fákon telepekbe.

A tavasz karmestere elevenen vezényelt, s ahova mutatott, új csodák születtek a régi helyére. Színek néma szimfóniája kísért a fény oltárán, s bölcsőmbe ringatott el…, itt a Dunakanyar folyóján.

 Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2024.04.06.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alatt áll.

Kategóriák
Versek

Szemfény

Egy nő mosolyára ébredtem, szemének fénye forró lángot gyújtott bennem, holdjának még harmatos csókja, a csillagokhoz emelt engem.

A platán sor árnyékából született. A fényre kilépve, mint egy ringó hajó a lágy szellőben felém közeledett. Csipke kalap volt a fején, talán fehér, karimája méretes…

Feltűnő személye tálcán kínálta a csendet, s testét a fákon át fésült napfény melengette. Kopogó cipője a merengőket lazította, illat fátyolát uszályként húzta.

Egy kávézóba tért be s helyet foglalt, mint egy dáma. A pincér lába gyökerezett, a pillantását látva. Lángoló ajka kék szemében szunnyadt, ült, s várt a mostban…

A pincér kisvártatva színe elé járult, munkája hirtelen élmény lett, s ámult-bámult. Sajgó lábát a parfüm glóriája feledve borogatta, rügyként pattant, mosolyogva.

Ébredezett a város…, s a korzó hangos csevegések közt volt még álmos. Nyárfa virágaként telt meg lassan a sétány, s a templom harangja, a lelkeket hívogatta már.

A kávézó illata a sétány virágait szólongatta, s színeiben beleolvadt e gyönyörű dáma. Csak az idő maszatolta el képét, mi a férfiszívet hangolta, s gyújtotta a korzót lángra…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2024. 03.30.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alatt áll.

Kategóriák
Versek

Tokaj

Csendes tavaszi reggel volt, a Tiszaparton előttem egy nyírfa állt. Zöldellő koronáját hallom, ahogy égbe kiált! Tokaj hegye lábát mosta a reggeli Tiszában, így festett bennem képet, s ecset híján tollal pingáltam…

A fa árnyéka vásznán egy kék-fehér hajó várt, s az éber bölcs folyón az ég tükre ébredezett már. Partján rozsdás híd feküdt a harmat könnye takargatta, s az emelkedő nap, a keblén cseppjeit egyenként szólongatta.

Itt a zöldellő levelek oly hangosan lármáztak a folyó parton, mint a templomban járók, kik a papot feledik míg a misét tartja. Lassú járású ez a folyó, partját hosszú kőfal támogatta, vak medre titkokat rejtett, nekem nem beszélt róla…

Ablakot nyitottam, s a hűvös beosont hozzám… Végig mosta testem, reá libabőrt húzva, mitől majdnem gágogtam tán…  Felébredtem, mint egy bóbiskoló kocsis a szekerén, s fakopáncs koppintott, ébredj emberfia és nézz felfelé…

Az ég ragyogott, arany kabát volt rajta… Gombjai fénylettek itt-ott, ezüstös fényes szálával varrva. Úgy látom, hogy ez a ruha mindenkire jó lehet tán, s Isten az időre bízta, hogy ki mit öltsön magára, s a világ majd úgy tekint rá..!

Érchegyi Csaba Rudolf

Tokaj, 2024.03.17.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Fekete hóvirág

A jövő inasai mindig egyszerre léptek, menetelnek uruk parancsára, félre sohasem lépnek. Ember alkotta időgépek, visszafelé soha, csak előre néznek..

Közelre évek óta nem látok jól, a korom úgy döntött, hogy már elég volt… Ma messzebbre látok…, földes lábát az idő belém törli, nem kell mindent elnéznem, velem ő így közli…

A távol elérhető, nem kell semmit tennem, a konyhaszéken ülve a tenger hullámzik, s zúgolódik bennem. Tükrében Panama, hol én kolibrit etetek, turistaként lenni nekem így is jó, szeretem…

Az esti fáradtság, mint egy ábrándozó koalát döntene ágyba, de az ide s tova marasztal engem a konyhába. Ásítozva elharaptam képeim, s elindultam lassan az ágyamhoz, visznek lépteim.

Ábrándok mosolya ragadt arcomon, hálómba belépve izzó csonka sólámpám a lenyugvó napsugarait festi fel a falakon. Hallom, ahogy kint dúdol a szél, s a telihold benéz az ablakon, megigéz…

Ezüst fénye a narancs izzó bársonyát simogatta, s egy emlékmű üresen állt az asztalon kiszáradva. A váza, néhai virágaim nyugvó helye, az idő kegyetlen volt, őket benne csendben eltemette…

Szemhéjjam takart be…, vitorlám repített tova emlékeim tengerén, hol forró csókok párologtak el, s hulló könnyük alatt bőrig áztam én. Benne mennydörgő villámok csaptak le rám, s a fagyos óceán jegén égtem el, mint egy eltévedt fekete hóvirág…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2024.03.05.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Kék vér

A világ sóhaját ma vihar s tornádó hallgattatja el, félénk zúgó patakok hallatják hangjukat, de egy nemzet áruló nekik gátat emel.

Az új világ szennye fekete s kék érből ered, mérgezi édes hazánkat, nyelvünket, s nemzetünk eszméiben csobogó tiszta vizeinket…

Márvány paloták hirdetik most a szolgaságot, benne hamis mosolyú félszeg rabok kik az ablakon át látják, hogy künt a nap sütve korcsolyázik.

Közben a paraszt földjén az ég alatt térdel, néma könnye szavát mossa el lelke erejével… Alatta sötét az avar, mellette lankad az ibolya. Ki széllel seper majd…, az lesz a nemzet fia…

Érchegyi Csaba Rudolf

2024.02.14.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Reggeli vekker

A reggeli tavaszindító madárének szimfóniája, mosolyra fakasztott. Átölelt a napsugár, s én, mint egy kenyértészta lassan keltem ám. Künn a hideg, bent a meleg, takaróm alatt lustán pihengetek.

Fú a szél, teraszomon a ciprusok ölelkeznek. Alattuk a macska jő, ki megtöri merengő tekintetem. Lopakodva vadászik szerepet kapva e képben, a szellő dúdolt hozzá, s itt volt még az álom a terítéken…

Vekker úr rángatott vissza, beleszólt süllyedő álmomba. A kicsi időgép rugói esnének ki…, frászt hozott rám az ágyamba. Száz csengőként szólt, hangja éles és érdes, a jobb kezem kellett, hogy e lármának vessek véget.

Nem volt mit tenni, kelni kellett. Felettem a gerendafödémen, sejtelmes arcképek előttem megjelentek. A fák csomói rajzolatjukban szemeimet szegezték, s én ültem ágyamon, a napsugárban fürödvén.

Felálltam, ropogott a padló a lábam alatt. A besütő nap sugaraiban a porszemcsék, mint pici bolygók ide-oda bolyongtak. Ott a fény hullámain oly szabadon lebegtek, mint akik erre teremtek.

Ez a reggel lassan, csendben zajlott. Az időm zárkájába, a vekkerem adott néha hangot. Az Isten kulcsát hozzá, én ma is keresem szüntelen. Szabad Magyarok lennénk nélküle…, tőletek is kérdezem!

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2024.02.04.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Nemzeti hármas

Mostanság…, felkér minden hallomás és látomás táncolni. Gondolataim néha keringőznek, félrelépnek, így kopik el kérem lassan a parketten az élet…

Mintha különböző kabátok kéreckednének fel rám, van, hogy egyiket hordanám, a másikat eldobnám. De, ami nagy lenne rám, talán azt visszaadnám…

Ma ugyanúgy hamis a másként, mint régen… A jólétben úgy süllyedünk el…, hogy a hazug mosoly kellék lett a terítékhez. De, az ébredés sokszor már későn kopogtat, a sebek forrásai kínból fakadnak.

Ma halogatott vallomásaim, mint egykori gyermeki magzatvíz törnek rám. S magam mély tengerszeme nyeli el, dobogó szívem halk forradalmi dallamát.

A jövő, ma célban céltalan… Értékeinket, báránybőrben bujdosó farkasok lopják. Vért isznak, s marcangolják e nemzet tudatát. Szegény elveszett lelkek…, lyukas gyomrukkal örökké éhesek lesznek…

Èn is érzem, ahogy a kövér romlott báránybőrű farkasok körülöttünk bűzlenek. Hazájuk bölcsőjét hátba szúrva kaszabolják szét, s adják el e nemzetet.

Három szó kell csak ide, a tizenhárom ellen! A megoldás: hit haza, s szabadság, ami megvéd bennünket gonosz ellen. E három ajándék piramisa ma is egyetemes. Üzenem néktek, e forma ma is helyes…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2024.01.26.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.