Címke: Téli

Tengerészek partján pihentem én, nem vágytam többre, csak ami tárult elém.

Asztalomon hűs fehérborral teli gyöngyöző poharam, vigasságra szólított engem, s én vele maradtam.

A csillámló tenger vitt el, elmém a naplementébe fürdőzött már, vizét soha  nem mosnám le, csak a narancs tüzével szárítanám.

A napkorong letűnt, később a hold a dagályt hívta tán, maradék borommal köszöntöttem az estet, s hazafelé indultam, ahol az otthon vár.

Érchegyi Csaba Rudolf

Létrehozva: 2021.09.01. Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Egy nap elgondolkodtam a kerti székben, s a rám törő emlékeim zuhatagában párolgott el minden a fényben. Vitték ők a szép s rossz emlékem.

Fiatalon életem taván eveztem, hol a tavirózsák nyíltak meg sorba mellettem.

Mikor a tó zsilipéhez értem, elvitt az ár engem s egy öbölben magamhoz tértem.

Megéltem az álló vizet is, ami felkavart, s ha jött az árvíz mentem tovább vele, vitt ahová Isten akart.

Mikor a folyó sebes részéhez értem, éreztem, hogy kevés az időm és a partot néztem.

Kerestem helyem ahol kiköthetnék s azt a virágot, akit utoljára a napsütésben öntözhetnék.

Partot érve már nem utaztam tovább, nap és holdként vártam a csillagok mellett, hogyan tovább.

Mikor az esthajnal csillag eljött értem, beszámoltam az életemről s a fény útján haza tértem.

Érchegyi Csaba Rudolf

Létrehozva: 2021.06.11.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Az öbölben fénylő holdvilág sugarai a vízen ezüstként csillámlottak, játszottak a felszínen s fodrokba botladoztak.

Mélyből a halak feljöttek, a hullámokon ficánkoltak. A halászok a parketten horgonyt vetve csodálták a halakat s mondták, legyetek megáldottak.

A halászok a vízi táncot látva, szmokingot húztak s hálójukkal terítettek meg a vacsorára várva.

Táncra felkérve a hálójukat kivetették s aki akart, aki nem, körbe fogták őket s megszerezték.

Ennek a táncnak a halál volt a partnere, de valójában a víz istene tálalt fel a halásznak s a hal volt a gyümölcse.

A halász e világról mit sem tudott, s addig halászgatott, míg egy sellő felúszva hozzá egy üzenetet megoszthatott.

Halász! Istenünk küldött ki a tenger gyümölcseit ádja s kér téged, hogy csak annyit vigyél amennyi a te életed ára.

A halász megértette mára, hogy a víz istene figyel rája, de ha mohóságon kapja őt a habok közt lel magára.

A megöregedett halász bölcsen a parton állva, távolba tekintve az egyensúlyt látta.

Tudta, hogy etetve halászni vagy halászokat etetni nem ugyanaz, s mikor elment, a kifogott halak kísérték őt a holdfény alatt.

Érchegyi Csaba Rudolf

Létrehozva: 2021.04.12.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

A tűz előtt merengve állok, s a lobogó lángok között egy más világba látok.

Gondolataim a tűzben ébrednek, s a lángok súgták nekem el ne tévedjek.

A forró levegő egy pernyehajón a magasba emelt, gondolatom világában lebegtem, mi az égig emelt.

Csak a szem tudta, hogy hol vagyok, mi az orrom felett helyt kapott.

Szempárom már nem látott, csak a szemfedő alatt látta a világot.

Utaztam az időben, s megtanultam, hogy a magasban lebegni ésszel kell, addig míg a lélek harangja meg nem szólal, ébredj fel.

Nem elég a fa, mit égetsz el!

Egy szabadság van csak mi nekem kell, a gondolatokban utazni, s velük égni el.

A gondolatom hamuja ma már leszállt, s egy új világot teremtett bennem, hol a tűz melegít, s nem árt.

Érchegyi Csaba Rudolf

Létrehozva: 2021.02.02.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Napsütötte jég, egy múlt került elő belőle mi volt rég.

A virágon olvadó jég folyó filmként tárult elém, s egy új világ jelent meg előttem ahol üzentek felém.

A fényben párolgó víz szivárványa egyszer csak kaput nyitott, hol megláttam kedvesem egy zuhatagban s virágként hívogatott.

Kérte, hogy szakítsam le mert nekem pompázna, s illatával árasztana el örökre e világba.

Én már a szépség és szerelem világához tartoztam, virágom leszakítottam s karjaimban tartottam.

A leszakított kecses szár csillámló könnyei értem peregtek, szépségével s illatával, hervadó virágomat ölembe temettem.

Lelkemben emléke újra meg újra csírázott, s ha szivárványt látok, könnyeimben temetem virágom.

Érchegyi Csaba Rudolf

Létrehozva: 2021.01.24.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Egy este a hallban a kandalló előtt ülve szívem tüze lángolt, ahogy a válladon a fény játéka táncolt.

A sötét hallban tested fehér bőrén ezüst fény csillogott, ahogy a tenger felszínén nyáron a nap szokott.

A kandalló lehozta nekünk a lenyugvó nap képét, terülő narancsban úszott minden, s mi hajóztunk a fényén.

A pillanat látványának gyönyörébe feledkeztünk, újabb vitorlát oldottunk, hogy a világ értelmébe temetkezzünk.

Kikötve az út után sejtettük, hogy ez az út kintről befelé vezetett, s tudtuk, hogy a két lélek egy hajón csak együtt létezhet.

Érchegyi Csaba Rudolf

Létrehozva: 2021.01.06.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.