Ma csend szitált a völgyben, a nyugati nap mosdatta madarait. S kandikált hamis fátyla mögül az est, csókjába lehelve hűs magvait…
Az ősz idén megelőzte korát, az öregedő tájon sok elszáradt bús koronák, ölelve árnyalva „a” még zöldet… Mondd ki a felelős ezért, Ó, föld…!?
Gyengélkedik az erdő, a pataknak hűlt helye, Isten akarta így, vagy az ember, hmm…egy éles kés sem vágná „erét”, s én úgy tudom a kereszt is régóta ferde…
Az égi csillagok üzennek, a világ remeg, látjuk mi a tűz egén „a sok x-eket”! Hamis bárányfelhők jönnek, éji gyilkosok, s a reggeli levegő fűszer a halottnak…
Táltosok, tanítók kellenének nem miniszterek, világokat összekötni fegyverekkel most sem lehet! S isteni tudatomért, ma áruló robotok versengenek !?
Egy biztos, kinek nincs otthon szege, az ebből nem rögzített semmit. Ha a magyar szellem dereng, ha kalapácsa alszik, elvetél! Földieim, cselekedjünk az Istenért!
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2026.09.30.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.