Hűvös áprilisi reggel. Távolban a pára lencséjén át rajzolódik ki egy város, helyenként ködölt, habolt, szórt tejföl színben úszik, lassan
Szót hallok, ver a szívem. Mosolyogsz rám, egyetlen kincsem. Csók, vörös ajkadon. Elveszek én benned, angyalom. Úgy szeress, hogy fájjon.
Erdély szín magyar embere, egy dézsát tele könnyel küldött nekem…, tükrében az ős haza volt, s benne szép kedvese. Kárpátok
Egy nap egy borozóban torkom ecseteltem. Borostás boros társak a mámorban énekeltek. Tudatmódosult mosolyok mosták itt minden búnak baját, füstben
Ébren álmodom, szigetemen lépkedek. Illatok csalogatnak, s az előttem hullámzó virágtenger bódít, minden percét élvezem. Távolban csillámlik az erdő patakja,
Élő és holt fák halkan beszélnek hozzád. Idő aranyozta kezed, s szellemed kísért hozzá… Faporos szemüveged mögött szemed világában, élednek
Haragosak az Istenek. Ma két Isten sem elég, hogy az emberek higgyenek. Éji zordban jő majd el, vihart hoz s
Egy filmben születtünk, mi előttünk pereg. Könnyek s kardok ítélnek sorra minket…, és közben az idő veszteget. Rendezőként születtem, belőlem
Ej világ hova rohantál, hatalmat hitetlen árulók kezébe miért adtál!? Ej népünk vakokat süketek szültetek, itt az idő, hogy lássatok,
Hatos fogat húzta ma gondolatom. Felhők hullámzó tengerén vágtattak…, könnyen s szabadon. Nap korcsolyázott a felhőn, sugara festette meg az
Őszilombok, hulló őszilombok, színeikben regélnek… Sétálok az avaron, s ők lépteim közt nekem mesélnek. Egy fasor alagútja alatt pihentem, előttem
Nekem az Istenem a szerelem, üzenek neki, s hívom szüntelen… Hol vagy rózsám illatod keresem, szerelem, előtted esdeklem… Kedvesem álmomban
Édes kenyerem dagadó kovásza, úgy vágyom rád, mint búzatábla a napsugárra. Szemed tűzében pirulok én. Ölelj s fond körénk világunk,
Nagyszerű ez az élet, mi életre hívott téged… Táncolj át rajta s lásd meg a szépet! De ne feledd! Véred
Ember, add vissza a hamut a földnek, hagyd, hogy gyászolja…, gyászolja az útrakelőket. Ó föld tüdeje, kérlek lélegezz velem. Vérem
Ó mekkora ez a világ, talán nem is férek bele…, lelkem arra vár, hogy újra szabad legyen. Tömegbe zárhatnak, szeretve
Olyan szótlan ez a szoba, elmém néma hangját hallom, s közben a beszűrődő csillagfény futkározik rajtam. Gondolkodom, ki az úr?
Kedvesem felett felhőkoszorú, napsugár a fátyola, ringatózó virágok hajlonganak előtte, Szél úrfi ért oda. Húzta ő az eget, mint négy
Univerzum szülte ember, ébredj,… mert meghalsz, ha szólni nem mersz… Nagyjaink, egykor a nemzetért haltak, öltek. Hazánknak nemzettek s becsülettel
Egy napom hegedűszóba torkolt. A háttérben egy zongora kísérte, s hullámként tombolt. A vendéglő mellett csillámló patak csörgedezett. Rajta egy