Goromba gomba
Goromba gomba, az avar alatt bújva. Motyog kalapja alatt, Jajj…csak a szél ne fújna. Az ég könnye hullik, s a
Goromba gomba, az avar alatt bújva. Motyog kalapja alatt, Jajj…csak a szél ne fújna. Az ég könnye hullik, s a
Elkendőzött szavak idővel vissza- visszatérnek, s vele a múlt színpadán a hófehér harangvirágok kongva mesélnek. Aki eddig tavában ücsörgött s
A nagymarosi bozontos dombokon, mint egy-egy karosszék álltak a házak. Visegrád arcát abból nézték, s a folyó, mint egy szekerce
A jövő inasai mindig egyszerre léptek, menetelnek uruk parancsára, félre sohasem lépnek. Ember alkotta időgépek, visszafelé soha, csak előre néznek..
A reggeli tavaszindító madárének szimfóniája, mosolyra fakasztott. Átölelt a napsugár, s én, mint egy kenyértészta lassan keltem ám. Künn a
Mostanság…, felkér minden hallomás és látomás táncolni. Gondolataim néha keringőznek, félrelépnek, így kopik el kérem lassan a parketten az élet…
A múltam tolvaja vagyok én, Istenemre… Néha, gondolataim sebes árként ide-oda utat válynak, mi egykor jó volt, s mi rossz,
Este van fekszem a kanapén, hallom ahogy dobog a szívem. Ketyeg, ketyeg, mint egy óra, s benne elveszem… Csodás nap
Ma az elmém diktál, s viszi kezemet. Régi színes ceruzáimmal rajzolom le azt, amivel álmodom, de nem mondhatom el senkinek.
A macska két napja nem jött haza, eredendően szürke lompos a farka. De ma sem jött haza… Grafit szürke szőrével
Fénytengerben lángoló vörösbor, íze, mint egy koldust felkarolt. Poharam tüzében vérem ostora, titkaim s szavaim szelencéjét egycsapásra nyitotta. Tisztán csobogott
Az esti napfátyol képét felettem a felhő fűszerezte, s a város narancsos szürke hálójának részletét, világos zakómra rajzolta le. A
Testbe zárt lélek magasztos Ura, te ajándékként adtad nekem énem oda. Szólj helyettem most e világban, s mosd szennyesem e
Szemedben vörös-rózsa nyílik, ha rád nézek. Érzéki forró csókjaid forralják fel véremet. Lángoló vízesésként, folyód tükrén nyugszom s alszom el.
Járó kelő s felkelő vagyok, olyan, mint egy kerge gólya, ki nem ismeri az évszakokat csak repül, repül…, kit az
Hegyek és dombok emelkedtek fölém. Előttem a szél költött, s írt a homokba egy mesét. Furulya szólt a pergő dobszemek
Lombos fa árnya takart be a nap alatt. Hűs szellő kócolta ritkuló hajamat. Előttem csillogott a Duna, vizében fürödtek gondolataim,
Tűzőnap perzselt végig ma a földeken.Tücskök ciripeltek, s visszhangjukban a táj szelleme nem volt idegen. Szamaras szürke poros úton lépkedtem.
Harmatcseppek fürdették a reggeli tájat. Az ablakon kitekintve, nyújtózkodó fákat s ébredező virágokat láttam. Konyha ablakom előtt bólogatott az orgona,