Őszi reggel
Őszi reggelen ébredtem, de a szürkület a napot még nem keltette. A csendes utcákon sétált a fény, keletről köszönt be,
Őszi reggelen ébredtem, de a szürkület a napot még nem keltette. A csendes utcákon sétált a fény, keletről köszönt be,
Ég és föld előtt születtem, s cseperedve tetteim a kellő időt követte. Láttam mindenben fészke van a létnek, de nem
Süllyedek húz le valami s csak a szívem dobogását tudom hallgatni. Az álom hív, de a gondolatom nem ereszt, testem
Egy esti vihar után még süvít a szél, bejött az ablakomon s magáról mesélt. Születésem óta a föld körül járok,
Éjjel ébredtem a gondolatok törtek rám, behunytam szemem s a csend világa várt. Jártam benne, kérdéseim szüntelen mögöttem kullogtak, némelyiket
Gondolatom visszhangja a lelkemig hatol, vágyaim magjait ültetem el s bízom benne vakon. Egy út van előttem, szeretve élni, vagy
Tengerészek partján pihentem én, nem vágytam többre, csak ami tárult elém. Asztalomon hűs fehérborral teli gyöngyöző poharam, vigasságra szólított engem,
Madár, madár, tova szálltál, itt hagytál engem s vele mátkám emlékének egy darabját. Elvitted rózsám szerelmét s vele együtt csókjának
Távolban a nyugvó naplementében a tehenek lángoltak, friss füvet legeltek s a legyek a hátukon táncoltak. A pusztán sakálok ólálkodtak,
A hazug ember az ágyát előre megvetette, belefeküdt mocskában s fuldoklott benne, mi lassan eltemette. Nem volt jó ember, csak
A reggeli kakasszó emlékeimben kapirgál, a pirkadat a nap sugaraival az ágyamból kiutált. Felkeltem és kimentem a kerti dombra, merengtem
Szakad az eső, ablakomon át látom, hogy múlik az idő. Isten tudja miért könnyezik az ég, örömében a földet öntözi
Magamban láttam a világom, s a hitemhez szóltam előre vigyél, mert azt nem bánom. Vissza sose nézek már, mert ha
Minap a pálmaleveleken átszűrődő napsugarak korcsolyáztak testemen, úgy éreztem minden rajzolata, írva üzent énnekem. A teljes nyugalom öntött el alatta,
Bajszom pödörgetem arcomon, s látom, hogy a kabócák hűsölnek az ágakon. A forró nap sugarai tűzi testüket, a fenyőfa tobozai
Világ alkotta szabadság s az egykori tengernyi tisztaság, a remény szigetére költözött. Hited magad tengerén hánykolódik, téged a lakatlan sziget
Események lábnyomai taposták utamat, hol a hegyekről völgyekbe, dombokon át a rétekre érkeztem, s ha sárban is ragadtam, a víz