Sokaknak ma is emlék vagyok, lelki meztelenségem nyomot hagyott. Valaha édesen, keserűen és sósként szerettem…, legalábbis azt hiszem… Kevesen kóstoltak
Gondolatban terem a jövő, akar az ki tudja, önmagában az erő… Homályban s ködben veszik el ki fél, s álmukban
Magyar oroszlánokat láttam, kiket a nyugati forró homok verdesett. Homokviharban tetemhegyek előttük, s a látványa harcra vértezett. Fura képek, s
Igaz emberek, igazában zengett a szó, a bölcsesség himnusza volt, ritkán hallható. Nem volt szükség semmire, csak egy pillanatra, mi
Magyar fogak csont dárdámat díszítik, csatában elesett katonák kiáltása most is hallatszik. Falamon a dárda, velem hallgat. Emlékek csonka csontjában
Egy pohár vörösbor mellett ma egy bárban ültem, a fodros szoknyák közt merengve elmerültem. Megéltem a pillantások lázas álmát s
Szikla hátán merengtem, mit a víz simogatott. Kedves játék ez, mert a part társat kapott. Ezerarcú a táj, bárhova tekintek.
Ma jelem ismét testet öltött, használom őt, mint egy öltönyt. S ha lelkemnek újra harangoznak, új testemre majd, a szabóm
Néha jó, ha a csend hozzám beszél, szeretem ha az esti virágokon ringatózó cinkék éneke oltja el a fényt. Hallom
Tavasszal a földanya ébreszti az erdőt s menyasszonyi ruhákat öltenek a fák. Újra esküsznek virágba borulva, kiket a nap tanúként
Haiku Zsolnay hagyaték Porból, porcelán. Zsolnay család világa, örök adomány! Érchegyi Csaba Rudolf Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya
Erdei virágok illata terjeng a szobámban, képeim zuhatagjában hídként ívelt a szivárvány. Tudom, hogy az idő csak a szépnél áll
Ma egy könyvben barangoltam, bevallom szavak közt botladoztam. Magamról olvastam, mintha ott lettem volna, ami megtörtént igaz vagy sem, csak
A valóság az, ami megcsalt engem, illúziók képei fogták körbe lelkem. Egóm ereje elmém legyűrte, fiatalként harcoltam, előre, előre… Rohanó
Rózsa kert volt az ablakom alatt, előttem hegyek s benne folyók vágták az utat. Nyugalmam bölcs gondolatokat korbácsolt, nem akartam
Ez az este olyan volt, mint a többi. Válás után az ember, nem tud tétlenkedni. Írok nyugtalan, éji vízesésként a
Ma napsugárban utazó széllel szárnyaltam, s hullámzó tenger ringatott ha fáradtam. A virágillatokat kértem, álomport szórjatok s az angyalok énekéhez,
Reggel a nap tündököl s te egy mosolyra ébredsz. A nőd szíve dobban, ha virágcsokroddal meglát téged! Illatában ölelve csókol
Egykor három gyertya világította meg égboltom, egy kialudt ma s füstjében lelke haldoklott. Fénye és gyermeki szeretete elhagyott, kígyó mérge
Égi tűzgömbből születő napsugár, öleld a földet, az élet te rád vár. Tengerek vizein ringatózó kis madár, szárítsd napom, s
Ízét ízlelve, örömöm kerestem. A számban olvadó, csokiba szerettem. Istenem,… lenyeltem. Ha újra kóstolnám, gondolatom fűszerezné. Utaznék benne, s nem