Fáradt vagyok ég a testem, lángok között az ágyban fekszem.
Gondolatok keringenek, nem hagynak nyugodni, mert elmémben már csak pislákol a fény s hagyom kialudni.
Reggel hamvaimból kelek és megvárom, hogy elmém újjáépítse az éber világom.
Éjjel megtisztultam az alvó gondolatok közt, melegítettem és tápláltam azt, ki értem jött.
A reggelre ráébredve s az álomban történt eseményen elmélkedve, maga a találkozás foglalkoztatott, hogy miért nem válaszolt s csak gondolkodtatott.
Nyomott hagyott bennem, szüntelen hívtam álmomban, s csak akkor jött el hozzám, ha újra lángoltam.
Fáradtság volt a kimerültség istene, s némán ápolt engem, mert Ő ennek a mestere.
Ő oltotta tüzemet és látta elmémben zajló viharom, a felszálló gőzben távozott el s üzente nekem, a bölcsességem itt hagyom.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.04.07.
Jelen irodalmi mű a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.