Este a kandalló előtt ültem, s fülemben a szívem kalapált. A lángok képként festették meg szobám falát.
A tűz pattogott, tűzijátékát szüntelen csodáltam, az éteri csendben hangja igézett meg a szobámban.
Szívem belső üteme a fali órámhoz képest sietett, s az elmém alkotta csatákban kardom a gondolataim tűzében megedzett.
Később tüzem is kialudt, s a szobám sötétje álomba ringatott. Az álom jelenéseiből a fényre ébredtem, tudtam, vége, megérkeztem.
Hallottam ahogy a világ zaja szűrődik át a falakon, s egy száguldó villamos robaja rázta meg hirtelen ablakom.
Kitekintve a nap már bearanyozott mindent, makettként tárult elém e város, s csak egy vonat fütty mosta ki szememből már az álmot.
Elindultam otthonról s kiléptem az utcára, ahol a szembejövő arcok írták gondolataimat a táblámra.
Láttam, hogy Magyar honfitársaim fejét a föld húzza, értettem,…mert a múltunk történelme a ráncok közt talált otthonra.
Hitemet szemem sugallta,… emberek emeljétek fejeteket az ég felé, hiszen Európa szívét Magyar lélek koronázza, s nincs ki tőletek azt elvenné!
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.11.19.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.