Vak világ tánc és szerelem, egy lokálban az, mi kell énnekem.
Barátságnak hála, s ragaszkodása vitt el oda, hol harmonika szó kíséretében találtam otthonomra.
Illatok, érzelmek villanása, s a ringatózó keblek csábítása, egy pohár bor mellett ülve visszaadta nekem, hogy miért kísért engem a női nem boldogsága, s mit ígért nekem.
Szédítő érzésekkel játszom, úszom hevében, egy igaz társat várnék a remény nevében.
Bolyongtam, szeretetért koldultam, mindenki mellett ültem s a lokál zajában ragadtam.
A borban oldódó hangulat, s a nemek közti báj elragadó mosolya töltötte be a lokál éterét, így szülte meg bennem változás gondolatának lényegét.
Hajnalban tértem vissza hajlékomba, s egy nő mellett ébredtem, kit felvittem otthonomba.
Pirkadatkor az ablakon kitekintve, egy narancsban izzó fészket láttam.
Ébredező madarak szemeiben a természet tüze lángolt, várták a fényt összebújva, miben a valóság táncolt.
Párban ültek otthonukba, a feljövő nap fénylő asztalt terített, s a remény gyümölcsét kínálta fel, miből az ember és a természet merített.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.02.04.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.