Budapest te kis édes zongorám…, volt, holt, s élő kultúrádból dal fakad hallom ám…! Festői képeidben az örök idő barangol, mesélj nekem kérlek a kék Dunáról, amin még a fény áthatolt…
Emlékek, s golyók nyomai az utcák falán, langyos szellő kavarta fel itt a történelem porát. Ékes városunkban annyi szív talált már hazát, csent csókok történeteit számos öreg platán őrzi ma is talán…
Megpihenve hallgatom a Duna karmesterének alkonyba nyúló dallamát, mi lángra gyújtotta Pest és Buda oldalát. Szemem előtt a régmúlt filmje pereg…, hol dolmányos és paszományos emberek.
Hej…, de büszke magyar lennék, ha számos ruhánk életre kelne, s nem félnétek viselni büszke történelmünk, veletek újra szép magyar hon lenne! S ígérem, míg szívem dobban, nem adom el az ördögnek a múltam…!
Érchegyi Csaba Rudolf
2026. November 10.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.