Szakad az eső, ablakomon át látom, hogy múlik az idő.
Isten tudja miért könnyezik az ég, örömében a földet öntözi rég.
Könnycseppjei az élőket táplálja, teste szüli az életet s gondozza őket a világba.
Az égben egyszer a hideg a meleggel össze házasodott, s gyümölcsük nedve a növények által parfümként illatozott.
Nap volt a tanújuk ki szivárványt csinált az égre, s a szél dúdolta alatta, hogy egy család vagytok végre.
Gyermekük páraként cseperedett fel a légben, s mikor felhő lehetett már villámokkal ütközött az égben.
Felnőtt ő is és öröm könnyeit hullatta, testvéreivel a sivatagi homok alatt tűntek el s a gyökerek szívták őket magukba.
Esőnek születve életet adtak s vettek el, s csak az idő volt az ellenségük, ki a négy elem felett uralkodva, mindent a világ sorsára tettek fel.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021. 08. 08.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.