Megismerném a képemet, de a tükörben nem álltam soha perceket.
Magamat keresve a tükörrel szembe álltam s mikor feltűntem benne, lehajtottam fejem és csak a fogkefém láttam.
Kérdeztem magamtól, mennyi időt és miért éltem én…. Miért jön az idő zavar, ha a képem látom én.(?)
Mennyi időt is éltem én…és miért félek ha magam látom én.(?)
Erő kellett hozzá hogy megérthessem, a tükörképem erősebb volt, mint én lehettem.
Gondolkodtam s vártam, féltem magamtól és egy helyben álltam s mikor visszamentem a fürdőszobába, elértek az érzések a percekbe zárva.
Ma sem tudom, de ma már megteszem… állok a tükör előtt és magamat szeretem.
Köszönöm magamnak, hogy az éveket a percekben temettem, s a tiszta tükörben ma már láthatom ki vagyok én s tudom itt van velem a végtelen.
Így adott értelmet a tükör énnekem, s innentől kezdve a világosság és béke táplálta hátralevő életem.
………………..!
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.03.19.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.