Gyermekeim szeretete láttán, olvadok én, mint jég az Antarktisz hátán.
Hangjukkal bilincselnek s nem tudok gondolkodni, vérem látom bennük, büszke vagyok, nincs min szomorkodni.
Édes a bilincs miben szolga lettem, hadd maradjak így, s ti is gyermekeim én mellettem.
S ha alakomban nem is de a lelketekben lakom, hogy kivé váltok majd ti döntitek el,… én csak a véretek vagyok s pecsét az utatokon.
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2022. 03. 28.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.