Számkivetett lelkem kopogtat, engedj be engem világ halkan szóltam, s látom a kapuk résnyire nyitottak.
Átlépve a kapun, tükröződő fénysugár csillant meg arcomon. Egy alakos lény villant fel előttem s én nem láttam, hogy élő, vagy holt vagyon.
Szemem kereste hol vagyok, de éreztem egyre könnyebb, és könnyebb vagyok. Lelkem sara ürült nékem, s a szeretet levegőjét szívtam, érzem.
Melegség és üresség láncaiban verve, megérkeztem egy lélek emelő helyre. Tündérek vártak kik nevettek, s mondták egy újabb hitetlen jött el hozzánk, akiből tündért nevelnek.
Beszélgettünk, de nem hallottam semmit, tiszta lelkem volt fülem szónoka, minden erők eredője áthatott, mert ez volt a tündérek otthona.
Mikor tündérré váltam s visszaküldtek a világba, ott fénysugárként öleltem azt, kit a szeretetből egykor kizártak.
S mikor a lélek folyója a sátán parancsára feketére változott, egy katlan vitte a mocskot el s a kristály medrű folyó vize, mindenkire váratott.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.05.27.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.