Őszi reggelen ébredtem, de a szürkület a napot még nem keltette.
A csendes utcákon sétált a fény, keletről köszönt be, mondta, jó reggelt kedveském.
A horizonton lassan elterült egy gyújtott világ s végig simogatva bearanyozta testével a föld anyát.
Az ég tiszta, a fogyó hold is még fent volt, mint apa és anya gyermeküket világította meg, mint egy tengeri égbolt.
Az őszi színek spektruma szőnyegként simultak a tájba s az elmúlás színeiben a tél köszönt be, sugallva, pihenj meg, mert a gondolatok várnak.
A kanapén ülve csend honolt fejemben, a fülem sípolt, a túlvilágról próbáltak üzenni nekem, de nem értettem, mert e világ még itt volt.
Zöld teám ébresztett s kortyolva ízével üzentem vissza, ha hulló falevélként távoznék, tavasszal hozzatok vissza.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.10.24.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.