Ahonnan jöttél hogy megkeressél, azt fentről hívtad hol lebegtél.
Csak a szemem látta, de ajkam kívánta szeretni, ki látványával bennem tüzet gyújtott, s egy lobbanó gondolat mellett nekem kezet nyújtott.
Csapongok, toporgok, néma válaszokat keresve s várva, szorongok.
Itt már nincs értelem, csak a hév ragadta szenvedély.
Mi repíti szívem tüzét s tombolva sugallja, hogy nincs víz, mi olthatná lázamat, ami a valóságos álmomban létrehozta vágyamat.
Minden szikra mi tekintetedből árad a szívem tüzét lobbantja, amit levegőmmel táplálok, s lángjával az örök létbe sétálok.
Ha utam végén majd a parázs melengeti lelkemet, megtudom majd hogy szívem tüze miért lobogott melletted.
A mi világunkban két lélek egyként élt s kapott helyet, melyben egybeolvadva szállunk majd, ha hívnak az istenek.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2020.12.24.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.