Valami elveszett, naphosszat gondolkodom rajta, hova lehetett….
Reggel magam vagyok, fekszem csend ül rajtam s az ágyam ágyasaként lustálkodtam.
Kint süvít a szél postásként viszi a levelet, mindenki megkapja, amit elvesztett.
Ahogy felkeltem lelkem s elmém között csatát látok, azon gondolkodom,… ma magam körül mit találok.
A reggeli beszűrődő nap árnyékomat húzza, sötét másomat mutatja, mi haszontalan, kinek az élők közt nincs súlya.
Jött az érzelem őszinte árja, elöntötte lelkem s vitt hajóm az ég viharába.
Az énvalóm lelkem tavában fuldoklott… Dobogó szívem hangja, hullámként ostromlott.
Mint csobbanó kő hulláma emelt ki s mentett meg, s adta vissza nekem mi egykor elveszett…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2021.12.22.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.