Hatos fogat húzta ma gondolatom. Felhők hullámzó tengerén vágtattak…, könnyen s szabadon.
Nap korcsolyázott a felhőn, sugara festette meg az étert. Elmémmel töltöttem be az űrt, egy más világ országába értem.
Körülvesz itt a mindenség, madarak s repülők hajóznak előttem. Várjatok kérlek, kiáltottam… Vigyétek gondolataim, több van, mint nekem kell.
A fény csendjében vágtatott fogatom…, talán nem is hoz vissza. Rakományom az életem súlya, mi súlytalan, tudom, most vagyok tiszta.
De ekkor sarjaim képei dörgő villámként csaptak le, s a megvadult fogat száguldott, száguldott velem le…
Három virág előtt landoltam, kik egykor szívem kertjében pompáztak. Szomjúság gyötörte őket, hervadtak a virágok….
Forrásomból öntöztem minden virágom, s a nap mosolyában ébredtek újra velem, lelkem mezején a virágok…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2022.11.11.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.