Trombita fújta felhő, a süvítő viharban ömlött az eső.
Égig érő fák hajlottak, s a vadak alatta egymás mellé állottak.
Romokat koptatta a szél, fagy és hó, mint egy jó könyvtáros a történelemről mesélt.
Fakéreg faág előttem a földre hullva, az elmúlás hagyatékaként a jövőt hívta.
Tavasz jött olvad a jég s szívek dobbantak fel, s a fény istene a télről regélt.
Születő cseppeken a napsugár táncolt, nyíltak a virágok és a természet szerelme lángolt.
Eljött az est is, az eget felhő takarta, csillagképek fent az emberiség jövőjét mutatta.
Reggel a felkelő nap mosta már le az eget s minden velem ébredt, éreztem az univerzumban, így vagyunk mi egyek, ne felejtsd, nézz fel az égre…
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.09.17.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.