Hegyek és dombok emelkedtek fölém.
Előttem a szél költött, s írt a homokba egy mesét. Furulya szólt a pergő dobszemek felett, s emelkedve az ég volt a díszlete.
A pillanatban merültem el. Mire akkor gondoltam, az álom üstököse vitte el. Az álom mesélt nekem, néma főszerepben hangom lágyan fonta körbe, furcsa volt, lebegtem közte.
Mélyen aludtam… Azt hittem, ébren voltam… Perzselő parázsban én szennyesem mostam. Hamuban sarjadt ott Aphrodité szent fája, mirtusz volt, hófehér ruhába.
Faként az esőt hívogatta, oly szépen hívta, hogy könnyem csalta… Megöntöztem, s körülötte rét született, virágok szimfóniája csendült fel, az álom beteljesedett…
Egy édesdeden alvó kisgyerek mosolyával e koncert kísért vissza. Fényesen csillogó emlékeim közt ébredtem, s az álom az ég alatt, a partnak adott vissza.
Érchegyi Csaba Rudolf
Mavros kolympos, 2023.07.17.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.