Napomra borult a hold mély sötét igéje, s a csalfa kaptafa hamisan állt a helyében. Farkasok veszett rókái szabadon engedve, s e hollók az élet fáján nemzeti aranyágat lengettek.
A holnap ma is csalni kész, mi oly rongyos útra lép, hol az elme élő tetemeinek szótlansága miatt foszlik szét. A mai Duna idén fenekét mutogatta, s a megfeneklett hajóink rajta foltos tomporát takargatja.
A nemzeti erkölcstelenség a morális barbárságnak európai melegágya, de ki fogja szabotálni, ha hazánkat majd idegen eke szántja? S ti hántolatlan kalászok…, vessétek már le az ólom nehéz kabátot!
Értünk sírnak a könnyek…, s a hamis mosolyok játszák el szemem világát… Rezdületlen arcom fel-fel kiált, s én tudom, hogy kísért e múlt leszegett feje, halld meg…, körülöttünk már tombol harsog a világ…!
Érchegyi Csaba Rudolf
2026. November 8.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.