A Tiszán beköszöntött a reggel, s eleven seregélyek uszálya lebbent fel az égen. Lágy szellő, mint egy dedet ringatta sulyom szigeteit, s közte hattyú család ölelte, gondozta gyermekeit.
Itt-ott egy egy vadkacsa verte fel a vizet, s a többi a zöld hullámzó szőnyegen pihent. Vizipókok szaladgáltak szerteszét, sárga virágok leveleinek szigetén, egy magányos béka üldögélt.
Nádas tengerét gondosan fésülgette a szél, s nem messze tőle egy fatuskón lesben a kormorán, a reggeliért. Mesés volt e reggel, csíkos szürke gém hajózott el felettem.
Ébren pihenő békés madárvilág emelte a tájat, s a felhő habjainak árnyéka alatt korcsolyáztak. Szitakötő ereszkedett kecsesen a lábamra, de apró csókját egy seregély vonulása hirtelen megzavarta.
Valahol messze távolban hófehér, fekete, s szürke foltok keveredtek, vizen ringatózó madarak tanácskoztak, s a tó testén melegedtek. Mögöttük…, kócos, s bozontos koronás fahegyek emelkedtek.
Itt mindenki a nap fényének arany tejében fürdőzött, nádas szigetek előtt, s mögött ejtőzött. Vadlibák hangosan gágogtak fel fel szállva, suhogó szárnyuk hangját a szél csente, s vitte dolgára.
Gyönyörű csérek is játszadoztak, lármáztak, s felettük vijjogó sirály, ki a reggelt rázta fel álmából. Egy árva sikló napozott a legszebb tavirózsa levelén, ezüstös szürke teste csillámlott, olyan volt, mint a gyémánté.
Vizi ősvényeken csurogtam én ma át. Mellettem halászcsónakok bujdostak el, mint akár egy betyár… Zsákmányuk hálójukban vergődött, s némaságuk ordította: prédák lettünk, sorsunk megtörve…!
Varázslatos jégmadár reppent fel, csőrében halával, ki egy bedőlt fára landolt le a zsákmánnyal. Foltos árnyas szőnyegeken hajóztam én, s a víz asztalán előttem megterített az ég.
E tavon, e táj írta versem. Szemem tükrében tollam virága, s a természet vezette kezem ma reggel… Ez paradicsomi szabadság, vagy a zárkám?! Azt hiszem mindkettő…, ez-az Isteni szabadság!
Érchegyi Csaba Rudolf
Poroszló 2024. 09. 02.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.