Egy napom hegedűszóba torkolt. A háttérben egy zongora kísérte, s hullámként tombolt.
A vendéglő mellett csillámló patak csörgedezett. Rajta egy tollpihe utazott, s vitte gondolatom sebesen.
Szabad vagyok, és mégis a pillanat rabja, maradjon a bilincs, gondoltam, innen nem mennék haza.
Egy hang sem hagyta el torkomat… Láttam, hogy akár egy tollpihe is lehet, egy szótlan gondolat.
A pincér vetett véget e szépnek, levesem illatával ébresztett, s hozzá mély hangja fűszerezte a képet.
Utána néztem a távolodó tollpihének, sugallta nekem, hogy oly nagy szerelem ez-az élet…
Utazz, csak utazz velem kérlek!
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2022. 07. 10.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.