Egy este az asztalnál, egy asztalos mester kiabál. Gyertek asztalomhoz kérlek, hogy az étkem megoszthassam néktek.
Adok amit tudok, de a többit ti adjátok nekem s én veletek otthon vagyok.
Az étel az üzenetem, s ha megértitek, az asztal sem lesz idegen.
Leülve a vacsora közben a tekintetek közt bujkáltunk, s a történetek igazságait mérlegelve egy rágós marhahúst csócsáltunk.
Mikor a bor a poharakba került, a bomló marhahús már a savakban merült.
Titkolt öröm ült az arcokon, mert kinek a marha, kinek a társaság gyújtott fényt az asztalon.
Nagy beszélgetések voltak, a vigasságok közt a könnyek olvadt jégként folytak.
Lélekben a társaságot öleltük, s szavaink helyett boldogan egy pillantással üzentünk.
Egyek voltunk e csodás este, s tudtuk ha jön a holnap, a mester asztala vár minket, újra meg újra.
Hazafelé az örömteli mosoly magányában a gondolatok törtek rám, hogy én hozzám ki ülne le, s mit főznék a vendégek asztalán.
A mester tanuságot tett a tanításban, s a bölcsesség főztjét kínálta a megváltásban.
A vacsora hangulatát és az ízeket használta, hogy megüzenje a jövőt s vele a múltját ajánlva.
Ha megosztod étked mondta, meg lesz a varázsa, a magányt kergeti el s a társaság bölcsességét kínálja.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.06.02.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.