Valaha megszületett a bűn, s a szeretet. Az ember jogot formált e földön, hogy egymás szabadságát elvegye… A régmúlt kora ma is él…, hazaibb a többinél…
Ma is szólnak Isten nevében…! A vallás erodálja oltárát, s vele kopnak festékek. A földi ” Isten” nyomort, s betegséget hozott, úgy hiszem én régóta itt van a gonosz…
Nem járunk mi ma már templomba, s a lelkészek is ott ülnek a maradék hívekkel a padsorba. Imádkoznak…, vérben úszik Európa, s mi a hulló nemzetekkel tűnünk el sorba.
A színházakban van és volt is mindig főszerep, neves és ismeretlen színészek játszák el ami volt, s lehetett. De csak a függöny az, ami máig is titkokat rejteget.
E föld szomját az események folyója már nem oltja. Egy sötét óceánba ömlik, hol fáinkat s a vetett ősi hitünket e show képe gyermekeink előtt lassan sorvasztja.
A hiba bennünk rejlik, míg mi színházba járunk, addig a súgók gyermekeinket is cseppekben megmérgezik. Az égből szál alá, halkan, lassan, éjjel hátba támadván…
Na de mi az, amit eddig tanultunk…? Semmit, a nagy semmit! A jólét árulja fekete piacán a nyomorúságot, tessék végre észrevenni…
Úgy érezz, mint vad a szélben utazó szag üzenetét, s csak az orrodban bízz…, segíts magadon az Istenért! Ezer és ezer kalász közt, te legyél az ki él a nemzetért!
Nézz körbe, hova tűntek a kovácsok, hol vannak a szőcsök, a takácsok? S te merre indultál, hol a szó nem ért bizonyosságot? Gyermekeink ma kijelentik…, hogy nem akarnak családot ?
Nem tudom, hogy értetek e engem?
Fohászkodjatok, hogy egy nagy ember megszülessen. Kiben lángol majd lelke nemzeti himnusza, s vára a haza, fején a szent korona…
Érchegyi Csaba Rudolf
2025.02.06.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.