Reggel a természetbe ébredtem s a dér csillogó pázsitját szemléltem.
Madarak énekelték be a tájat, jó reggelt kívántam az erdő lakóinak és a reggelt ünnepelve éltem a mának.
Megdermedt erdei növények és a deres fák várták a nap sugarait, lágy szellő seperte az erdőt, ébresztve bogarait.
Egerek, pockok reggeliért szaladgáltak s az avart zörgetve felkínálták magukat, a sas madárnak.
Hegytetőn a szarvasbika felkelő nap foltjában fürdőzött, tehenek csatlakoztak hozzá s leheletük felhőként ütközött.
A sakál otthonában a függönye mögül egy nyulat pillantott meg, levadászva a húsán lakomát rendezett s szegény nyúl a sakál gyomrában oda lett.
A nap fénysugarában megtört harmatcseppek, csillogó gyémántként gördültek le a fákról, madarak kortyolgatták s a rügy gyümölcse sem maradt távol.
Messze egy ezüst tó csillámlott, hol az úszó leveleken békák sütkéreztek, reggeli koktéljukat fogyasztották s közben ebédre szúnyoglevest készítettek.
Miután a körforgásból részem én is kivettem, megpihentem a réten s hálát adtam istennek e boldog napért, mit már régóta kerestem.
Ott együtt volt minden, nem kellett semmi.
A napban izzott már a végtelen, mi üzente nekem, haza kéne menni…
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.03.07.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.