Tengerészek partján pihentem én, nem vágytam többre, csak ami tárult elém.
Asztalomon hűs fehérborral teli gyöngyöző poharam, vigasságra szólított engem, s én vele maradtam.
A csillámló tenger vitt el, elmém a naplementébe fürdőzött már, vizét soha nem mosnám le, csak a narancs tüzével szárítanám.
A napkorong letűnt, később a hold a dagályt hívta tán, maradék borommal köszöntöttem az estet, s hazafelé indultam, ahol az otthon vár.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.09.01. Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.