A jelen téglái, egyben a jövő pillérei…, üzenem néktek nemzet nagy szellemei. Tokban ragadt kardotok rozsdája pereg, húzzátok, s rántsátok ki ez a fegyveretek.
Szabadságunkat fekete éji rókák lopják, ezek a hazafiak…, a vakok, süketek mondják. E nemzet árulói bölcs bagolyként ülnek a ágon, s lesből elő tetemekből lakomáznak.
Nem keresem az igazságot, nincs itt helye e világon… Hol teremtésben szült emberét eddig csecs, árpa, s búza éltette. De ma a virtuális drog füvét legelészve, elméjét hamis romlott céljához vezette.
Ma sokan láthatatlan ösvényen járnak, halott igék visszhangja járja át a sötét világosságot! De kié lenne itt a megoldás? … A nemzeté, az Istené, vagy az emberé…?
Ugye kemény szavak ezek, voltak s lesznek versben még ilyenek… De az élet rulett asztala már vár benneteket… Csak az utolsó golyó lesz, ami felébreszt benneteket…!
Érchegyi Csaba Rudolf
2025.01.01.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.