Gondolatom visszhangja a lelkemig hatol, vágyaim magjait ültetem el s bízom benne vakon.
Egy út van előttem, szeretve élni, vagy elveszek örökre és megtanítanak félni.
Ha szeretnek átélem, ha bántanak megértem, én vagyok ma, kiért ezt megélem.
Egykor egy virág kelyhében születtem, s ha haza hívnak egy tölcsér ölel át gyengéden.
Lelkemet őseim gyökerei uralja, s annak virága csak úgy pompázik benne, ha szeretetben lel majd otthonra.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021. 09. 15.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.