Nem értem, miért nem értem meg a gondolatokra, ami nyomja lelkem a mindennapokba.
Súlytalansága a világomnak s az elmém teremtette valóságnak, nincs kikötője, se partja, hol meglelném mindazt, mi a lelkem szeretetét adta.
Cseppekben gondolkodva, az elmúlt szép pillanatokhoz ragaszkodva, teremtek egy új világot, minek képében nem látom az igazságot.
Igazság nem létezik gondoltam, csak a rend a rendszerben. Közben csendben figyeltem egy hangra, mi elmondta, igen, én vagyok a családod s te vagy a tagja.
Örökségem hangja elhagyott mára, s új úton indultam el tanulni a vakok világába.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2020.12.17.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.