Reggel ébredezve a hátamat süti a nap, madarak csicseregnek az ablakom előtt s a földről kapdossák a magvakat.
Gondolkodva a felkelést halogatom, s tudom hogy vár ma is a holnap, hol a nappalból az álomban ébredve, a feltűnő pillanatok üzenetét megkaphatom.
Napfényben indultam utamra, az ajtón kilépve a fák köszöntve bólogattak s a szél postájával valamit nekem üzenni akartak.
Míg sétálok befelé a forgalom zajában elmerülve, látom az emberek szemét a világ sorsába szenderülve.
Szerelmes párokat s magányos embereket látok, kik a jelen pillanatait élik s titkon áldást kérnek, hogy az Isten vigyázzon rájuk.
A piacon végig haladva élők és holtak közt lépkedtem, s elgondolkodtam azon, hogy mit is tehetnék, ha a holtak lelkét kérdezem.
Gondolataim egy kávézóig vittek. Az ablak mellé ültem s kifelé merengtem, csak a felszolgáló ringatózó keblei s egy mosoly ébresztett fel, hogy a kávémat kikérjem.
Odakint mozgásban volt minden, csak az épületek álltak és sugallták nekem, hogy a kő mi marad, de ők is idővel a csiszolásra várnak.
A kávézóból kilépve az eső illata vitt sebesen, s a dolgom végeztével egy tál leves várt otthon, mit a barátnőm főzött énnekem.
A forró leves íze bennem mindent lecsendesített, s a gyertya fénye világította meg arcomat, minek üzenete az estébe burkolózva mindvégig fennmaradt.
Éreztem, hogy a nyugalom biztonsága szülte egykor szeretetem s a gondoskodás üzente, hogy te vagy a mindenem kit az Isten teremtett énnekem.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021. 04. 27.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.