Egy várva várt vacsora, egy időben, nem tartozott sehova.
Az idő megette a kenyerét, sérelmek csiszolták a társaság életét.
Idő az élet virágát gondozza, a történelem megmutatta mi volt az, mi a család s barát gondját oldozta.
Beszélik, van az a súly mi vihető, ha család s barát lelke egybeolvadva mérhető.
A vacsora hangulatában kiáltott s az idő mindenben megáldott. Itt ültem egy asztalnál, mi réges rég hiányzott…
Mindenki bölcsessége az asztalnál megrázott, időt kértünk a teremtőtől, hogy megértsük mi idáig hiányzott.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2020.12.31.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.