A világ bajban vaskornak végén áll, emberek száma már a végtelenbe áll.
Aranykor küszöbén vigadva öröm él, vakon félig ijedezve az emberi élet peremén.
Az ördög munkálkodik vírust futva látva, emberek szenvedését töltve e rothadó világba.
Ki az ki tervez, mit sző és hova tart, az emberek kínja a végsőkig kitart.
A megoldást a szeretetben látva, bízva istenben a próbát kiállja.
Tudja, lényét a vírus nem viheti, mert szabad lelkét az univerzum egy életen át öleli.
Mire végzetes tette célját éléri, isten sem bocsát meg senkinek ki kéri.
Nem érti az ember sorsát sem jövőjét, várja a nappalt s éjszakát, mint reményét.
Ha a megvilágosodás eljő az ember tettét megbánja, s tekint majd e kietlen világba.
Keresi helyét jövőjét álmait, s megérti majd az igazi vágyait.
Az ember egyszerűen látva a semmiben tekintett, csak a szeretet volt ott miből erőt merített.
Sugallva mindenkinek és egy hitet vallva, erőt sugároztak a jövőben, tiszta szívvel csalva.
Később lelkét mindenki istennek ádja, ezzel koronát téve az új világra.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2020.10.11.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik!