Versben gondolkodni vagy versen gondolkozni, maga az út, amin elindultam.
Lelkem földjén írva szántok, vetem a sorsom magjait s csak a hajtásra várok.
Egy kútból locsolom a sarjakat s fény táplál engem, hogy a sötétbe ne ragadjak.
Üzenetet küldök, üzenetet várok… Nem számolom a strófákat, csak egy világot látok.
A felkelő nappal kelek én is, leírhatatlan csodák születnek az elmémben, ahol ott vagyok én is.
Szabadságom világa elmém házában él, ki engedem, mert ha nem, míg élek csak az üresség kísér.
Mikor vége lett elmém földi magányának, a fény vitt át a túlvilágra,
s én nem felejtettem el semmit megírni unokámnak.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021. 03. 06.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.