Minap lufit kaptam s csak néztem, ahogy felszáll és lebeg a légben.
Egyet elengedtem, hogy találjon barátot, de figyelmeztettem a gázt tartsa bent mert nem lát világot.
Emelkedett s a szél fújta, fáktól bokroktól tartva sodródott s dúdolta.
Gázos vagyok de nem szégyellem, feszes alakom ránctalan s ha vihar uraság felkér egy táncra, testemet átadom.
Szállva köszöntem a borznak s tehénnek, könnyeztem felettük, mert marta testem egészen… nemesebb gáz volt mit reméltem…
Legelők, erdők felett szálltam s a hegyek előtt izgatottan álltam. Áramlásra vártam, de ha jött nem tétováztam.
Egy termik jött mire vártam, s átrepültem a hegyek felett, de ott már fáztam. Éreztem, hogy gáz van, süllyedtem és álltam…
Egy város felett jártam, hol a meleg áramlatok emeltek s kiabáltam, fel-fel, erre vártam.
De nem volt sok idő mire láttam, hogy ráncos testemmel lefelé szálltam. Feszes idomom a múlté lett, s fonnyadt testem a töppedt aszú szemeknek köszöntek.
Csökkenő magassággal siklottam a légben, s búcsúztam a madaraktól, egyenként sorba a szélben.
Egy udvarban landoltam, hol gyerekzsivaly hallatszott, s éreztem közben hogy belőlem a gáz kifogyott.
Alászállva egy gyerek elkapott és mosolyában a napsütés ragyogott.
Meleg sugárzó tekintete áthatott s megértettem, hogy mi az utam célja, mi egy üzenet, amit ma átadok.
A Szabadságot hoztam mi belülről hajtott felfelé, s ha nem hittem volna benne, a rabság eszméje durrantott volna szerteszét.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.03.15.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.