Mikor születtem, semmit nem tettem.
Mikor sírtam,mindent elengedtem.
Ahogy nőttem feleltem.
Mikor hívtak reméltem.
De amit tehettem nem tettem,
mert nem vagyok az, aki lehettem.
Miért vártam oly sokáig, hiszen itt volt minden ezidáig.
Dolgok sorsok rajzolódtak, s az emberek sompolyogtak.
Mire végre lelki békém hazajutott, mindenki megnyugodott.
Üzentem, hogy élj hát egyszerűen, mások által meglepően, s kit zavar e világ, az teremtett sorsot önmagán!
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2020.11.02.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik!